A külügyminiszter szerint dél-amerikai útja új lendületet adott Magyarország Latin-Amerikához fűződő kapcsolatainak, amelyek az elmúlt húsz évben kissé háttérbe szorultak.

A tárcavezető pénteken dél-amerikai útja végén úgy nyilatkozott: „várakozáson felüli” eredményeket hozott az Argentínában és Brazíliában tett látogatása, a globális nyitás politikájában „minőségi előrelépést” sikerült elérni a politikai, a gazdasági, a kereskedelmi, a tudományos és az oktatási kapcsolatokat illetően.

Mint kiemelte, a térség magyar közösségei is hozzájárulnak a kapcsolatok szorosabbra fogásához, az együttműködésnek fontos történelmi és kulturális hagyományai vannak. Úgy fogalmazott, ez azért is nagy jelentőségű, mert ebben a régióban történnek most „az igazán fontos dolgok”. Brazíliát illetően hangsúlyozta, az ország globális hatalommá vált, és ezt "ők egyre jobban át is érzik", tudatában vannak globális felelősségüknek. Éppen ezért Magyarországnak nem mindegy, hogyan alakulnak kétoldalú kapcsolatai az országgal - mutatott rá. Hozzátette: ez egy fiatal nemzet, amely „bízik a jövőben”, egyre erősödik, és „sokat tanulhatunk tőlük”.

Úgy fogalmazott, a brazil politikusok és üzletemberek egyaránt „nagyon nagy barátsággal” fogadták őt, és a közeljövőben várhatóan további magas szintű találkozók lesznek a két ország között. Kifejtette: remélhetőleg hamarosan Budapestre utazik Antonio Patriota brazil külügyminiszter, a Rió+20 csúcstalálkozóra Brazíliába érkezhet Áder János köztársasági elnök, és oda látogathat a vidékfejlesztési miniszter, az oktatási államtitkár és a nemzetgazdasági miniszter is. Megjegyezte: a gazdasági vegyes bizottság novemberi ülésére magyar üzletemberek delegációja utazik.

Martonyi János kitért arra is, hogy fontos felsőoktatási együttműködési megállapodást kötöttek Brazíliával. A latin-amerikai ország azt tervezi, hogy mintegy 100 ezer diákjának teszi lehetővé a külföldi tanulmányokat, és remélhetőleg közülük többen Magyarországra érkeznek - közölte. A további jelentős együttműködési területek között említette az információs technológiát és a biotechnológiát, az alternatív energiaforrásokat illetően pedig úgy vélte, Magyarország tanulhat Brazíliától.

Martonyi János 2012. május 16-án találkozott a magyar közösséggel a Sao Pauló-i Magyar Házban. A külügyminiszter beszédében hangsúlyozta az új Alaptörvény magyar közösségekkel szembeni felelősségvállalását, továbbá a nemzeti önazonosság megőrzésének fontosságát és támogatását.

Martonyi János május 12-én indult Argentínát és Brazíliát érintő dél-amerikai útjára. A globális nyitás politikájának jegyében a hivatalos látogatáson kétoldalú tárgyalásokat folytatott partnereivel, vezető politikusokkal és gazdasági kamarák tagjaival konzultált.

Kapcsolódó cikk:

Martonyi János külügyminiszter Dél-Amerikába utazott