A görög nép elutasította az EU erőszakos fojtogatását 

Rövid értekezés a 2012 májusi görög választások után

1) Megbukott a hagyományos görög politikai elit

Végre, végre, végre: a görög nép egy komoly csapást mért a kapitalista centrumpártokra és a brüsszeli bürokraták érdekeire. Ez egy olyan rendkívüli jelentőségű esemény és siker, amely az elmúlt évtizedekben Európában elképzelhetetlen volt. Az uralkodó elit a továbbiakban képtelen lesz Athén számára diktálni. Brüsszel pánikba esett és nincs is választervük. A német sajtó szerint Görögországot kívülről kellene irányítani, de ezt nem fogják tudni megvalósítani.

2) Baloldali siker – most először a választásokon.

A Sziriza választási sikerének csak örülni tudunk és gratulálunk. A politikailag leglényegesebb területeken, Athénban és környékén 20-25% eredményeket értek el, ami fantasztikus.

A hírekből nyilvánvalóvá vált, hogy egyik az EU-t és kapitalizmust támogató párt, se a konzervatívok, se a szociáldemokraták nem tudnak kormány alakítani, tehát valószínűleg júniusban egy új választásra kerül sor. Ezen, a közvélemény-kutatások szerint a Sziriza kapná a legtöbb voksot, a szavazatok 27 százalékával 128 képviselője lenne a 300 tagú görög parlamentben.

3) Az EU várható ellentámadása

Senki sem hitte, hogy a baloldal ilyen jól szerepel majd a választásokon, abban meg főleg kevesen bíztak, hogy baloldali kormány alakulhat Görögországban.

Már hónapok óta az uralkodó körök kihasználják, hogy Görögország a csőd szélén áll. A multinacionális tőke ereje abban rejlik, hogy fokozzák a destabilizálást, maximalizálják a profitot. Az EU támogatásának az volt a feltétele, hogy Athén a brüsszeli csatlósokat ülteti a kormánypozícióba. Ha ez a jövőben is így menne, mi lenne a különbség a mai és az elkövetkező időszak között?

4) Csőd?

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elit maga sem tudja, hogy mit akar csinálni. Erre ők maguk is nyíltan célozgatnak. Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint az adósság ellenére tovább működhet a gazdaság. Vagy a hitelezők hozzájárulása nélkül csökkentik az adósság mértékét, vagy bekövetkezik az elkerülhetetlennek látszó csőd. Mindkét változat politikai és gazdasági következményei kiszámíthatatlanok, mindkettő dominóeffektust vonz maga után.

A csőd veszélye akkor is növekedne, ha a neoliberális pártok tudnának kormányt alakítani. A görög tőkések már jóideje kimenekítették a tőkéjüket külföldre. A görög elit pénzügyi veszteségei az EU vezetői számára is súlyos erkölcsi veszteséggel járnak. Talán akkor a legkönnyebb változtatni a politikai helyzeten, amikor Damoklész kardja lebeg az egész országban. Minden tekintetben változtatni.

Sőt! Látható, hogy a politikai hangsúly egyre inkább áttolódik a parlamentből az utcára. Miközben növekszik a radikális baloldal ereje, párhuzamosan nyernek teret a fasiszták is. Látható, hogy elkerülhetetlen a polarizáció. A mobilizációnak és az emberek megszervezésnek kell a központban lenni, nem a parlamenti választási kampánynak.

5) Az EU-program ellen, de az euróért?

Az, hogy a Syriza elutasítja az Unió fojtogatóprogramját kiváló dolog. Ugyanakkor az euró jövőjével kapcsolatos véleménye félmegoldásokat tartalmaz és teljesen megalapozatlan. Ez a határozatlanság nem csak a radikális baloldali szövetséget köti gúzsba, hanem a tömegeket is.

Súlyos hiba azt feltételezni, hogy az EU-elit hajlandó lesz jelentős társadalmi engedményeket tenni, miközben a görög állam a fizetésképtelenség felé tart. Valószínűleg el fognak fogadni egyes módosításokat, Németország bele fog menni bizonyos engedményekbe (ahogy ezt Berlin már többször is megtette), bár ez inkább a monetáris politikáról és a bankok megmentéséről fog szólni. Ez pont az, amit Hollande, a nemrég megválasztott a francia elnök is szeretne.

De a Sziriza és a görög tömegek valami egészen mást akarnak, nevezetesen egy másfajta újraelosztást, amely alulról felfelé halat. És ez az, ami a (neo)liberális uralkodó számára egy érinthetetlen tabu.

6) Törés az oligarchiák között

Tehát csak két irányba lehet elmozdulni: vagy maradni az európai tőke néha kicsit jobb vagy néha rosszabb égisze alatt, vagy megkockáztatni egy szakítást azzal, hogy radikális társadalmi-gazdasági intézkedéseket hozzanak a tömegek érdekében. Ez viszont nem lehetséges az EU-bürokratákkal.

A Sziriza és Görögország még messze van ettől. Hogy milyen messze az egy másik kérdés. Az viszont pontosan látszik, hogy az európai folyamatok egyre inkább arrafelé mutatnak, hogy kiút ebből a válságból neoliberális logikával nincs.

A megoldáshoz viszont fel kell vetni a politikai hatalom kérdését. A kapitalista Európában a második világháború óta nem lehetséges enélkül érdemileg politizálni.