A Külügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal, a Magyar Külügyi Intézet és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közös szervezésében Magyarország - Latin-Amerika Fórumot rendeztek Budapesten 2012. március 21-22-én.

alt

A kétnapos rendezvény keretén belül, melynek fővédnöke a köztársasági elnök volt, a HITA Üzleti Együttműködési Fórumot szervezett. Az üzleti fórumon jelen volt a Kolumbiai Köztársaság alelnöke, Argentína, Brazília, Chile, Ecuador, Kuba, Mexikó, Venezuela Budapestre akkreditált, illetve Kolumbia, Peru, Paraguay, Guatemala, Uruguay bécsi nagykövete; Csehország, Lengyelország és Szlovákia külügyminisztériumai Stratégiai és Amerikai Főosztályainak vezetői, az Európai Külügyi Szolgálat és az EU-Latin-Amerika Alapítvány munkatársai, továbbá 120 érdeklődő cég képviselője.

A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajló Üzleti Fórumot Hidvéghi Balázs, az NGM helyettes államtitkára nyitotta meg. Ezt követően Dobos Erzsébet, a HITA elnöke köszöntötte a résztvevőket. Előadásában hangsúlyozta, hogy a rendezvény illeszkedik a Martonyi János külügyminiszter által decemberben meghirdetett új külügyi stratégiához, melynek központi eleme a globális nyitás szándéka. Nyitni egyrészt olyan területek irányába, melyekkel még nem működtünk együtt, illetve megerősíteni a korábban már bejáratott, de az utóbbi időben esetleg meggyengült kapcsolatokat.

Az elnök asszony kiemelte, hogy számtalan kiaknázatlan gazdasági és üzleti lehetőséget rejt Magyarország számára Latin-Amerika, s Latin-Amerika számára Magyarország. Jelezte, hogy a Fórum célja világos: bemutatni és képzeletben közelebb hozni Latin-Amerikát Magyarországhoz. A már ismert oldala mellett (csodálatos tájak, gazdag kultúra és varázslatos, egyedi hangulat) demonstrálni, hogy egy dinamikusan fejlődő gazdasági egységről van szó, melyre érdemes odafigyelni, mellyel érdemes együttműködni.

alt

A magyar külügyminiszter, Martonyi János szerint Magyarországnak erősebb Latin-Amerika-politikát kell kialakítania, hiszen a térség súlya egyre nő, és erre reagálni kell.

A tárcavezető a szerdán kezdődött, kétnapos budapesti Latin-Amerika fórum csütörtöki plenáris ülésén azt mondta, Latin-Amerika befolyása politikai és gazdasági szempontból is jelentősen nőtt, Magyarország azonban külkereskedelmének alig fél százalékát bonyolítja le a térséggel. Magyarország jelenléte nem elég nagy a régióban, több hivatalos diplomáciai képviseletre lenne szükség - hangoztatta.

Christian Leffler, az Európai Külügyi Szolgálat igazgatója arról beszélt, nincs még egy olyan régió a világon, amelyet annyira összekötne a közös történelem, a közösen vallott értékek és elképzelések Európával, mint Latin-Amerika. A térség olyan sokat fejlődött az elmúlt időben, hogy jogosan "követelheti vissza" méltó helyét a nemzetközi kapcsolatokban - mondta.

Az előadások után, melyek sorában dr. Angelino Garzón, a Kolumbiai Köztársaság alelnöke is beszédet mondott, lehetőség nyílt kapcsolatépítésre a nagykövetségek képviselői, illetve a megjelent cégvezetők között.