Hillary Clinton megadta a kegyelemdöfést azoknak a reményeknek, amelyek a kubai embargó enyhítését és a szigetországnak a nyugati félteke gazdasági és politikai vérkeringésébe való lassú visszavezetését célozták.

Nem látok semmiféle indokot arra, hogy meg kellene hívnunk Kubát az áprilisi Amerikai Államok Szervezete csúcsértekezletére – nyilatkozta szerdán az amerikai külügyminiszter.

Ezzel a kijelentéssel Hillary elkerülte azt a kérdést, hogy ha Kuba mégis meghívást kapna a csúcsra, akkor mit lépne az Egyesült Államok. A latin-amerikai országok többsége ugyanis hajlana arra, hogy Kuba ismét résztvevője legyen a kontinensen zajló eseményeknek, ha ez nem vonná magával az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok romlását.

Az ALBA (Bolivári Alternatíva Amerikánk Népei Számára, Alternativa Bolivariana para los pueblos de Nuestra América) tagállamai ugyanis kiállnak Kubának a csúcstalálkozóra való meghívása mellett. Ez pedig nyugtalanságot keltett az Egyesült Államokban és Kolumbiában egyaránt. A téma kényes, hiszen Bogotá számára fontos lenne jószomszédi kapcsolata Venezuelával és Ecuadorral (mindketten az ALBA tagjai), ugyanakkor hagyományosan jó viszonyát sem szeretné elveszíteni az Egyesült Államokkal.

Az Egyesült Államokban az ország Kubához fűződő viszonya nem szerepel ugyan a választási palettán, de Floridában már hallható a republikánusok álláspontja: ők - szavazatukért cserébe - kemény fellépést követelnek Obamától Kubával és Venezuelával szemben és nem fogadják el a lágyabb megnyilvánulásokat. Mindkét ország emigránsai meghatározó szerepet játszanak a választások kimenetelében Amerika déli államaiban.

Még tartja magát az a korábban kirajzolódott vélemény, mely szerint Kubát megfigyelői státuszban kellene meghívni és ezzel talán elkerülhető lenne, hogy Kolumbia a Kuba támogatójának szerepébe kerüljön. Elképzelhető, hogy ez Washington számára is megfelelő lenne, ha ott délen – Floridában - is úgy gondolják.

(Forrás: Latimoport)