Haiti teljes jogú tagja kíván lenni a Bolivári Alternatíva Amerika Népei Számára (ALBA) szövetségnek – ezt jelentette ki a karibi szigetország miniszterelnöke Michel Martelly előző hét szerdán a latin-amerikai TV állomásnak, a Telesurnak.

Az elnök kijelentette, hogy a két évvel ezelőtti, 2010 januári pusztító földrengésben elpusztult országot fel kell építeni. Két évvel a katasztrófa után még mindig rengeteg rom látható országszerte. Ebből nem szabad ideológiai kérdést csinálni, mindent el kell követni, hogy minél előbb sikeres legyen az újjáépítés – mondta Martelly. A csatlakozás az ALBA-hoz nem érinti a jövőbeli kapcsolatokat az Egyesült Államokhoz.

Haiti megfigyelői státusszal rendelkezik a 2007-ben alapított ALBA szövetségben. Az ALBA-nak Venezuela, Kuba, Bolívia, Ecuador, Nicaragua, Antigua és Barbuda szigetek, Dominika és Szent Vincent és a Grenadine-szigetek voltak az alapító tagjai. Korábban Honduras is tagja volt az ALBA-nak, de az akkori elnök, Manuel Zelaya elleni 2009-es puccs után távozott a szövetségből.

Haiti az ALBA mellett, bejelentette csatlakozását a Petrocaribe energia-politikai szövetséghez is, amely szervezet idáig is komolyan támogatta az újjáépítési erőfeszítéseket Haitin.

Mindezekről Martelly és Hugo Chávez venezuelai elnök állapodtak meg előző hét kedden, mikor Martelly hivatalos látogatást tett Caracasban.