Már az év elején az arab tömegek hatalmas forradalmának lehettünk tanúi. Előbb a tunéziai diktátor, Ben Ali, majd egyiptomi társa Mubarak bukott meg csúfosan. És nem egy katonai puccs miatt! Hanem lelkes és demokráciát követelő fiatalok felkelése döntötte le őket a hatalom csúcsáról. Mindkét országban a kezdeti örömöt és lelkesedést hamar felváltotta a felismerés, hogy a diktátor uralmát megdönteni nem ugyanaz, mintha a rendszert döntetnék meg. Azt pontosan látni lehet sajnos, hogy néhány országban a rendszer jóval erősebb, mint a diktátor rezsimje volt. Az ellenforradalom különböző formákban avatkozott be annak érdekében, hogy kisiklassák a forradalmi akciókat.
De az egész évben, végig 2011-ben képek és videók százait lehetett látni, ahogy a fiatalok, a munkások, a szegények tereket foglalnak el. És nem csak a legendássá vált kairói Tahrir teret, hanem minden kontinensen, a kapitalista világ centrumországaiban is. Madridban, Londonban, New York-ban, Sydney-ben. Ettől volt remek év 2011. Ha visszagondolunk ezekre a képekre, kiben ne születne új inspiráció a forradalmi akciókra.
A nyugati világban az ellenállás a spanyol indignados (tehát magyarul felháborodottak) mozgalmával, tüntetéseivel kezdődött, majd elindult és nem máshol mint az Egyesült Államokban az Occupy Wall Street (Foglald el a Wall Street-et!) elnevezésű mozgalom, amelynek az volt az eredménye, hogy megmutatta, hogy az összes kapitalista társadalomban komoly válság van, és bátorságot öntött az ellenállási mozgalmakba. Azt is láthattuk, hogy a görög munkások és fiatalok megmutatták egyszer is mindenkorra, hogy tudnak és akarnak is harcolni a megszorítási politika ellen. És ezek csak egyes példák. Igen, az arab tavasz forradalmi szele minden bizonnyal átlépett a Földközi-tengeren.
Láthattunk egy általános sztrájkot Portugáliában és a közszféra dolgozóinak hatalmas munkabeszüntetését Nagy-Britanniában.
Mind a görög George Papandreou, mind az olasz Silvio Berlusconi kormánya szégyenletesen megbukott, de Dél-Amerikában sem volt nyugodt légkör. Csak példaképpen: Chilébétn, amelyet előszeretettel hívnak a legeurópaibb országnak Latin-Amerikában, olyan tüntetéssorozat rázta meg az országot, amelyre a Pinochet-diktatúra bukás óta nem volt példa. több hónapig tartottak a chilei diáktüntetések, amelyek a Pinochet-diktatúrától örökölt ultraliberális gazdasági modell ellen irányultak, és a diákok ingyenes és minőségi közoktatást követeltek. A diákmegmozdulásokat egy kommunista ifjúsági vezető, Camila Vallejo vezette és irányította. A példájukat követték a brazíliai és a kolumbiai diákok is.
Mindezek az események még csak a világ dolgozói forradalmi ébredésének kezdetei. A kapitalizmus komoly válságban van, amely a legsúlyosabb az 1930-as nagy gazdasági világválság óta.
Ennek eredményeképpen a marxizmus gondolatai új közönség soraiban is, az újgenerációs munkavállalók és a fiatalok körében is szimpátiára találnak, ami lehetőséget ad arra, hogy némi életet leheljen a régi, a szkeptikus vagy passzív korosztályok mindennapi harcaiba. Már az uralkodó osztály körében is kezdik elismerni, hogy „Marxnak igaza van”. Persze minden erejükkel megpróbálják tagadni elméleteinek forradalmi jellegét.
Az év az IMF komor jóslataival fog zárulni, amely szerint a világ újra az 1930-as évek stílusú depresszióba kerül. A Fitch hitelminősítő intézet szavai szerint „a kedvezőtlen eredmények magas kockázatokat eredményeznek és ezek csak növekedni fognak a következő hónapokban”.
Még egyszer minden olvasónknak és támogatónak egy gyümölcsöző, eredményekben és forradalmi harcban gazdag vörös 2012-es évet szeretnénk kívánni!
Üdvözlettel:
a Latin-Amerika Társaság ügyvivői