Hugo Chávez venezuelai elnök kedden bejelentette, hogy szegény családok esetében gyermekek utáni juttatást fog beterjeszteni a parlamentnek.

Chávez elnök nyilatkozatát a bejelentésről a Telesur, latin-amerikai hírportálon a képre kattintva nézhetitek meg spanyol nyelven.

Ez a támogatás azoknak a gyerekeknek fog járni, akik 15 év alattiak, rendkívüli szegénységben élnek vagy fogyatékkal élők.

Chávez szerint 2012-től három gyerek után a családok havonta 300 bolivárt (ez megközelítőleg 50 eurót, tehát 14-15 ezer forintot) fognak kapni. Azoknál a családoknál, ahol fogyatékkal élő gyerek vagy gyerekek élnek, 600 bolivár jár majd.

Annak megállapításához, hogy a rászoruló családok megkapják a segélyt, mielőbb regisztrálniuk kell magukat az önkormányzatoknál – mondta az államfő.

Chávez azt is mondta, hogy a közjövőben további intézkedéseket terveznek, hogy tovább minimalizálják a rendkívüli szegénységet.

Leopoldo Lopez, a jobboldali ellenzéki államfőjelölt azzal vádolja Chávezt, hogy ellopta az ötletét. Azt is mondta, hogy az elnökjelöltek vitájában fel fogja vetni ezt a kérdést.

A hivatalos adatok szerint Venezuelában 7,5 millió ember él, akik 15 év alattiak. Közülük több mint 1,3 millióan élnek nyomorban. A szélsőséges szegénység Chávez hivatalba lépése, tehát 1998 előtt közel 25 százalék volt, most kevesebb, mint hét százalék.