Több mint nyolcvanan - többen közülük súlyosan - megsebesültek a perui bányaprogram ellen tüntető parasztok és a rendőrség összecsapásaiban, az Andokban fekvő Apurímac tartományban - közölték orvosi források.

 

 

Az összecsapások azután robbantak ki, hogy kudarcot vallottak az egyeztető tárgyalások, amelyeket Miguel Caillaux mezőgazdasági miniszter vezetésével folytatott egy kormányküldöttség a bányafejlesztések körzetében tiltakozókkal.

Egyes források szerint három tüntető életét vesztette, de ezt a hírt Andahuaylas város - itt voltak a leghevesebbek a rendbontások - rendőrfőnöke, Efraín Barragán ezredes határozottan cáfolta. A városban sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, ugyanakkor zárlat alá vették a települést, ahol már nyolcadik napja tiltakoznak a parasztok a földjeiket fenyegető bányaprogram ellen.

Az erőszakcselekmények a kormányküldöttség távozása után robbantak ki, a rendőrség könnygázzal és riasztólövésekkel igyekezett szétoszlatni a feldühödött tömeget.

A perui Andahuaylas és Chincheros tartományok mezőgazdasági termelői azt követelik, hogy földjeiken tiltsák be a bányászati tevékenységet, s nyilvánítsák érvénytelennek az Ares és az Apurímac Ferrum cégekkel kötött koncessziós szerződéseket, illetve akadályozzák meg a környezetszennyező illegális bányászatot.

Az északi Ancash tartományban a perui rendőrség könnygázzal oszlatta szét a pánamerikai autóutat elfoglaló parasztokat, akik egy időre megszállták az Antamina melletti réz és cinkbánya létesítményeit is.