René Gonzálezt, a Kubai Ötök egyikét, október 7-én kiengedték a börtönből a Florida állambeli Mariannában, ahol két lánya, Ivette és Irma, a bátyja és az ügyvédje várta. Az Egyesült Államok kormánya újfent megsértette a nemzetközi emberi jogi normákat, mivel René feleségétől, Olga Salanuevától most is megtagadták a beutazáshoz szükséges vízumot.

A kubai emberek és a kormány, más országok parlamentjei, szakszervezetek, médiaszemélyiségek és Nobel-díjasok követelték az Egyesült Államokban igazságtalanul fogva tartott Kubai Ötök mindegyik tagjának a szabadon engedését, aki olyan USA székhelyű félkatonai szervezeteket figyeltek meg, akik erőszakos cselekményeket terveztek és hajtottak végre Kuba ellen.

Egy szeptember 16-i levélben, az eredeti bírósági tárgyalás bírája, Joan Lenard bírónő elutasította a védelem azon kérését, hogy González a szabadulása után visszatérhessen Kubába. A kérvény írásos elutasításában, a bírónő azonban minden kétséget kizáróan elismeri az USA székhelyű terrorizmus létezését. Lenard bírónő azt a határozatot hozta, hogy Gonzáleznek az Egyesült Államokban kell maradnia további három évig „ellenőrzött szabadlábon”, de „tilos neki olyan helyekre mennie, ahol gyakran fordulnak meg terrorista egyének vagy csoportok, olyan szervezetek tagjai, amelyek erőszak alkalmazására buzdítanak, vagy szervezett bűnözői elemek.”

A Szabadságot a Kubai Ötöknek Nemzetközi Bizottság október 7-én kijelentette: „René González csak akkor lesz szabad, amikor visszatér Kubába. (…) Azt kérjük Obamától, hogy azonosítsa és vezessen be korlátozó végzést azok ellen a terrorista csoportok és egyének ellen, akik szabadon működnek Miamiban, hogy ne mehessenek René közelébe. Végtére is, Lenard bírónő szabadlábra helyezési határozatának feltételei között szerepel, hogy René nem mehet azok közelébe, akiket korábban megfigyelt. René »ellenőrzött« feltételes szabadsága alatt sokkal inkább az a kérdés, hogy ki fogja ellenőrizni a terroristákat?”

„Az egyik indok, amellyel magyarázták, hogy miért kell René Gonzálezt az Egyesült Államokban tartani az az, hogy veszélyt jelenthet az USA-ra. Ezt azzal tudnák könnyen orvosolni, ha hazaküldenék. Olga fogalmazta meg jól ennek az érvnek a nevetségességét: „Ha azt mondják, hogy veszélyt jelent arra a társadalomra, akkor milyen indokkal tartják ott?”

„Most arra koncentrálnunk az erőinket, hogy eget-földet megmozgatva követeljük, hogy Obama azonnal engedje René Gonzálezt a családjához a szülőföldjére.”

Cheryl LaBash

Videó René első perceiről a kiszabadulása után:

{youtube}ozgifrP57AI{/youtube}

Kapcsolódó cikkek:

AZ ÖT KUBAI HŐSRŐL:

Cikkajánló: A kubai ötök egyike szabadul is meg nem is