Luis Posada Carrilest április közepén minden vádpont alól felmentették a szövetségi tárgyalás során, amelyben kisebb bevándorlással kapcsolatos cselekményekben vonták felelősségre, érintetlenül hagyva a 73 emberéletet követelő merénylet ügyét, amelyet 1976-ban a kubai légitársaság egyik utasszállító repülőgépe ellen követett el.

Posada Carrilest, a veterán terroristát, aki évtizedekig fizetett ügynökként és megbecsült „eszközként” dolgozott az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének, a CIA-nak, csak bevándorlási bűncselekményekben fogták perbe, köszönhetően bevándorlási ügynököknek mondott hazugságainak. Az idézett hazugságok között szerepel az is, hogy Carriles hogyan jutott be illegálisan az Egyesült Államokba 2005-ben. Ő azt állította, hogy a mexikói határon szökött be, miközben a valóság az, hogy egy magántulajdonban lévő halászhajón érkezett Miami kikötőjébe.

De tagadta azt is, hogy ő szervezte az 1997-es robbantássorozatot Havannában, ami egy olasz turista életét követelte és egy tucatnyi másikat megsebesített.

A bombatámadások és a gyilkosság nem voltak az ellene felhozott vádpontok között. Egyszerűen nem mondta el az igazat, amikor az Egyesült Államok bevándorlási tisztjei ezekről a dolgokról kérdezték a politikai menedékjogi kérelmét tárgyaló meghallgatáson. Az ellene felhozott 11 vádpont csak hamis tanúzásra, az igazságszolgáltatás akadályozására és bevándorlási csalásra korlátozódott.

Az április 8-án, a texasi El Paso egyik szövetségi bíróságának esküdtszéke által meghozott döntését Kuba és Venezuela kormányának azonnali elítélő nyilatkozata követte, amelyekben a tárgyalást „bohózatnak” nevezték és követelték Posada Carriles kiadatását Venezuelának, ahol szembe kellene néznie a kubai utasszállító repülőgép 1976-os felrobbantása miatt a 73 rendbeli gyilkosság vádjával.

Az Egyesült Államok által támogatott terrorista 1985-ben megszökött egy venezuelai börtönből, ahol éppen a repülőgép-robbantási ügyének tárgyalására várt.

A venezuelai kormány bejelentette, hogy egy diplomáciai jegyzéket juttatott el az USA caracasi nagykövetségéhez, újfent követelve, hogy Washington tegyen eleget a nemzetközi szerződéseknek és adja ki Posada Carrilest Venezuelának, hogy egy venezuelai bíróság elé állhasson. Ez a jegyzék azt a vádat fogalmazta meg, hogy az El Pasó-i bírósági eljárás alig több, mint annak folytatása, ahogyan Washington védelmezi a CIA-terroristát, ami, mondta a venezuelai külügyminisztérium, az Egyesült Államok által a terrorizmus elleni harcban alkalmazott kettős mérce emblematikus ügyévé vált.

A kubai kormány az ítélet kapcsán a „felháborító” és a „sértés” szavakat használta, azt állítva, hogy Washington folytatja „Latin-Amerika Oszama Bin Ladenjének” befogadását és védelmét.

Posada Carriles felmentése, a kubai külügyminisztérium megfogalmazása szerint „totális ellentmondásban áll az Egyesült Államok kormányának terrorista-ellenes politikájával, amit fennen hangoztat és aminek jegyében katonai inváziókat is vezetett más országok ellen, amely inváziók emberéletek ezreit követelték.”

Posada áldozatainak hozzátartozói is felszólaltak az ítélet ellen. „Ez felháborító” mondta Ileana Alfonso, akinek az apja tagja volt a kubai vívócsapatnak, amely elpusztult az 1976-os repülőgép-robbantáskor.

„Azt mondják, hogy ők az emberi jogok védelmezői. Éppen ellenkezőleg, ők az emberiség legnagyobb terroristái, és be is bizonyítják ezt.”

A bíróság épülete mellett a 83 éves Posada védelmezte a hosszú és véres előéletét. „Az utam még nem ért véget” mondta. „A harc természete megváltozott, de még mindig ugyanaz.”

Így folytatta: „Remélem, hogy ami itt történt például szolgál majd az igazságszolgáltatás számára az országomban, Kubában, ami sajnos egy diktátor kezében van.”

Azt állítani, hogy a tárgyalás El Pasóban az amerikai „igazságszolgáltatás” érvényesítése volt nevetséges. Ahogyan ezt minden bevándorló tudja, a papírok nélkül az országba érkező bevándorlók ügye szinte minden esetben egy rögtönítélő bíróság elé kerül, ami felületes tárgyalás után, ahol a vádlottak tömegesen vannak jelen, gyorsan ítéletet hoz, és visszaküldik őket oda, ahonnan jöttek.

Posadának tizenhárom hetes tárgyalása volt, amely során a védőügyvédeknek lehetőségük volt ismételten elhalasztani a tárgyalást a felmentésre vonatkozó nevetséges indítványokkal, amelyek egyfajta kormányvédelmet jelentettek az egyik értékes csatlósuknak.

Egy korábbi döntésében a bevándorlási bíró elrendelte, hogy Posadát nem lehet Kubába vagy Venezuelába szállítani – ez a két ország kérelmezte a kiadatását, terrorista vádakkal –, azon az alapon, hogy ott esetleg kínzásnak vetnék alá.

Nincs több bizonyíték a venezuelai börtönökben zajló szisztematikus kínzásokra, mint amennyire Egyesült Államokéiban van. Ami Kubát illeti, a legjobban dokumentált fogolykínzási ügyek a guantanamói amerikai haditengerészeti támaszponton történtek, ahol olyan embereket tartanak fogva mindenféle vádemelés nélkül, akiket a világ különböző pontjairól raboltak el a „a terror elleni globális háború” részeként.

Eme döntés iróniáját még jobban hangsúlyozza Posada saját története Venezuelában, ahol, a CIA támogatásával, a gyűlölt titkosrendőrség, a DISIP főnöke lett az 1960-as és 1970-es években, és baloldalisággal gyanúsított embereket kínzott meg és gyilkolt meg törvénytelenül.

A Posada ellen felhozott vádakat a 24 kormánytanú által bemutatott bizonyítékok egyértelműen bizonyították, vagyis azt, hogy hazudott az Egyesült Államok bevándorlási hatóságainak.

A tanúk között volt egy férfi, aki ott volt vele a mexikói Isla Mujeresből Miamiba tartó hajóúton. Ezt fényképek is megerősítették, amik Posadát ábrázolták az Isla Mujeresen. Kubai rendőrségi és törvényszéki szakértők érkeztek Texasba, hogy tanúskodjanak az 1997-es havannai szállodák és éttermek ellen elkövetett robbantássorozatról.

Posada egyik társa Guatemalából azt vallotta, hogy hallotta Posadát a kubai-amerikai haverjaival beszélni arról, hogy hogyan lehet robbanószereket vinni Kubába, és nagy mennyiségű C-4-es robbanószert talált a közös irodájukban.

Az akarata ellenére, csak az idézésnek eleget téve tanúskodott egy a New York Times-nak dolgozó szabadúszó újságírónő, Ann Louise Bardach, aki tizenhárom óráig készített interjút Posadával egy cikkhez, ami 1998-ban jelent meg az újságban, és amelyben a terrorista azzal hencegett, hogy ő volt a havannai robbantássorozat értelmi szerzője, amiben a mostani, a bevándorlási tiszteknek adott vallomása szerint, semmi szerepe nem volt.

Az ő [az újságírónő] vallomását magnószalagok támasztják alá. Kétórányi hangfelvételt játszottak le az esküdtszéknek, amelyen Posada hallható, amint a támadásokkal büszkélkedik, és azt mondja, hogy ezek Kuba turistaipara elleni szabotázsakciók voltak, valamint elismeri, hogy aláírt egy hozzá köthető, a támadások finanszírozásáról szóló papírt.

Posada védőügyvédje, Arturo Hernández, aki nyíltan Posada jobboldali, Castro-ellenes politikájához tartozónak vallja magát, azon igyekezett, hogy visszaverje ezt a bizonyítékot egy sor keresztkérdéssel, amelyek célja mindegyik tanú karaktergyilkossága volt. Azt sugallta, hogy Posada saját társai kubai ügynökök voltak, bűnözők és hazugok, ezek a kubai rendőrök embereket kínoztak, és a Times riportere Castro-szimpatizáns volt, akinek előítéletei voltak a kubai-amerikaiakkal szemben, és aki manipulálta a felvételeit.

Rendkívül nagy mozgásteret kapott Kathleen Cardone bírónőtől, hogy elővezesse ezeket a támadásokat. Ez a bírónő, akit egyébként még George W. Bush nevezett ki, volt az, aki visszadobott egy korábbi ügyet Posada ellen, azon az alapon, hogy a bevándorlási tisztek csőbe húzták, hazugságba kényszerítették, hogy olyan bűnügyet kreáljanak az ügyből, amelynek központi tétele nemzetbiztonsági ügy. Azon a tárgyaláson hozott ítéletét visszadobta a fellebbviteli bíróság.

Hogy megtámogassa a vád tanúi elleni támadást, a védelem Otto Reichet szólította az emelvényre, mint Kuba és a kubai-amerikaiak feltételezett szakértőjét. Reich, aki egy Castro-ellenes emigráns, és aki szoros kapcsolatban volt a külügyminisztériummal a Reagan-kormányzat alatt, sokkal közelebbi kapcsolatban volt Posadával, mint ahogyan ez az esküdtszéknek elő lett vezetve.

Venezuelai nagykövetként, Reich biztosította a megrögzött Castro-ellenes Orlando Bosch szabadon engedését, aki Posada bűntársa volt a kubai utasszállító repülőgép felrobbantásában. Az 1980-as évek alatt, amikor a Reagan-kormányzat illegális, a CIA által irányított terrorista háborút folytatott a kontrákon keresztül Nicaragua ellen, Reich egy bizonyos Közdiplomáciai Irodát vezetett, ami arra vonatkozólag fejtett ki propagandát az amerikai emberek irányába – megsértve ezzel a Egyesült Államok törvényeit –, hogy támogassák a kontrákat.

Ebben az időben, Posada fegyver- és pénzszállítmányokat szervezett a kontráknak, az Egyesült Államok által működtetett El Salvador-i Ilopongo légibázison keresztül. Egyértelmű bizonyíték van arra, hogy ugyanazok a repülő-gépek, amik fegyvereket vittek oda, drogokkal jöttek vissza az Egyesült Államokba, anyagi forrásokkal látva el a CIA által támogatott terroristákat.

Az ügyészség ezekből semmit sem említett, miközben a védelem olyan képet festett Posada bűnözői karrierjéről, mint egy olyan emberéről, aki hősiesen és hazafias módon szolgálta az Egyesült Államok kormányát, ami most cinikusan megtagadja őt, mert már nem használja többé.

A szövetségi ügyészek alapvetően egyetértettek ezzel a képpel, de ragaszkodtak ahhoz, nem túl meggyőzően, hogy arra nincs bocsánat, ha valaki hazudik a bevándorlási ügynöknek. Nem volt érdekük feltárni Posada igazi bűneit, mert azok mindegyike közvetlenül elvezet magához az USA kormányához.

A Posada-ügy kezdete óta Washington fő célja az volt, hogy megakadályozza a terrorista Kubában vagy Venezuelában való bíróság elé állítását, mert attól félt, hogy egy ilyen eljárás feltárná CIA-terrorizmus hosszú történetét Latin-Amerika szerte.

Nincs kétség, egy sikeres büntetőeljárás el tudta volna érni ezt a célt, jelentéktelen vádakkal börtönbe küldte volna Posadát az élete hátralevő részére. De a végeredmény így is ugyanaz, több, az Amerikák történetének legszörnyűbb terrorista bűncselekménye közé tartozó tett büntetlenül marad.

Bill Van Auken