Fidel Castro egyik legrégibb harcostársa 1936. február 18-án született Santiago de Cubában. Kezdettől fogva részt vett a Batista-diktatúra ellen folytatott gerillaháborúban, ahol Raúl Castro parancsnoksága alatt harcolt.

Később Raúl minisztersége alatt a ’90-es évektől kezdve 2008-as miniszteri kinevezéséig a fegyveres erők üzleti vállalkozásait felügyelte. 2008-ban, amikor Fidel Castrót, annak betegsége miatt az öccse, az addig a védelmi tárcát (MINFAR) vezető Raúl váltotta a Kubai Köztársaság miniszterelnöki posztján, Julio Casas Regueiro lett az új védelmi miniszter.

A Kubai Kommunista Párt idén áprilisban tartott kongresszusán a 15 tagú Politikai Bizottság tagjává is megválasztották, és 2008. február 24-e óta az Államtanács (vagyis a Kubai Köztársaság) egyik alelnöki tisztségét is betöltötte.

Alelnökké választásakor Raúl Castro így beszélt róla: „Mindig is kritikával illettem a fegyveres erőink tábornokait, de 50 év alatt nem emlékszem, hogy egyszer is szükség lett volna erre Julio Casas Regueiróval kapcsolatban.”

Julio elvtárs 2011. szeptember 3-án, 75 éves korában szívelégtelenségben hunyt el Havannában. A forradalom egy újabb nagy vezetőjét vesztette el.

A Latin-Amerika Társaság táviratban fejezte ki részvétét Julio Casas Regueiró elvtárs halála miatt a budapesti kubai nagykövetség felé.