Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentett, hogy pénteken véget ér a kubai kezelése, amit a rák leküzdése ellen végeztek el rajta. A VTV venezuelai televízió élő adásában helyi idő szerint csütörtök délután azt nyilatkozta, hogy „jól érzi magát” a kemoterápia negyedik napján. 

Az orvosi eredmények az egészségi állapotáról pozitív képet nyújtanak, és bízik benne, hogy hamarosan teljesen meggyógyul.

A venezuelai államfő júniusban már átesett egy műtéten Kubában. Akkor egy daganatot találtak a medencéjében, amit el is távolítottak. A kemoterápiát a rák potenciális elterjedésének érdekében alkalmazták, megakadályozandó, hogy tovább burjánozzanak a rákos sejtek. Ezért Chávez elnök már a múlt héten visszatért Havannába az utókezelésre.

Chávez a televíziós élő kapcsolásban azzal vádolta meg a jobboldali ellenzéket és néhány privát médiát, hogy ideiglenes távolléte alatt nyugtalanságot akarnak szítani az országban. Ehhez természetesen támogatást kapnak az Egyesült Államokból, és mindent elkövetnek, hogy pánikhangulat legyen Venezuelában, mert – mint Chávez mondta – „pontosan tudják, hogy demokratikusan nem tudnának nyerni a 2012-es elnökválasztáson, tudják, hogy a forradalomi folyamat fog győzni akkor is”. Chávez újra hangoztatta, hogy indulni kíván az elnökválasztáson, és az 57 éves politikus jelezte, hogy „amint hamarosan visszatér Caracasba, egyből elkezdi a munkát”.