Hugo Chávez venezuelai elnök pénteken a törvényhozás hozzájárulását kérte, hogy visszatérjen Kubába, ahol folytatják rákbetegségének kezelését.

Hugo Chávez szerint a "következő napokban" megkezdődhet a kemoterápiás kezelése.

Chávez a sajtónak kijelentette, hogy ma, azaz szombaton utazna Kubába, hogy "megkezdődjék a második szakasznak nevezett kezelés, folytatódjék a gyógyulás lassú és összetett folyamata", amely szerinte jól halad. Kiért arra is, hogy e második szakasz kemoterápiás kezeléssel kezdődik. Hugo Chávez a venezuelai állami televíziónak adott telefonos interjújában ismerte el, hogy betegsége súlyosabb, mint azt korábban hitték. Chávez a műtétről elmondta, hogy hat órán keresztül tartott, és egy hatalmas tumort távolítottak el a testéből. "Amikor megláttam a képet, azt mondtam, Istenem, ez egy baseball labda'" - fogalmazott az államfő.

Jelezte, hogy alkotmányos kötelezettségeinek megfelelően írt levelet tervezett külföldi gyógykezeléséről a törvényhozás elnökének.

A venezuelai elnök pénteken Caracasban, a Ollanta Humala, a nemrég megválasztott perui elnökkel folytatott megbeszélését követően nyilatkozott a sajtónak.

Korábban brazil kormányforrások azt is felvetették, hogy Chávez elnököt Brazíliában fogják gyógykezelni, a rákellenes terápiájáról világszerte elismert Sao Paulo-i onkológiai központban, a Sírio-Libanés kórházban, de egyelőre nem tűzték ki a gyógykezelés kezdési időpontját. A brazil egészségügyi rendszer színvonalának –különösen a rák kutatása és gyógyítása terén- nagyon jó híre van, a Sao Paolo-i kórház pedig egyenesen a latin-amerikai kontinens egyik legkorszerűbb intézménye. Annak idején itt kezelték Fernando Lugo paraguayi elnököt is.

A radikális dél-amerikai baloldali államfő, az 56 éves Chávez július elején tért vissza hazájába, miután Kubában június 20-án medenceműtétet hajtottak végre rajta egy tályog miatt, majd rák ellen gyógykezelték.