{jcomments off}Parlamenti és elnökválasztást tartottak múlt hét vasárnap napjaink egyik legdinamikusabban növekvő országában. Peruban várhatóan baloldali fordulatra kerül majd sor a kétfordulós elnökválasztást követően, ahol többek között a börtönben lévő exelnök lánya is ringbe száll.

A várakozásoknak megfelelően Ollanta Humala baloldali jelölt (lásd a képen, amelyen ő és balján neje, Nadine Heredi) kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi perui elnökválasztáson a szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezésén alapuló becslések alapján. Humala az exit poll szerint a szavazatok 32-34 százalékát kapta.

A felmérésből azonban nem derül ki, ki lehet a korábbi katonatiszt ellenfele a június 5-i második fordulóban, mert a Humala után következő két jelölt fej-fej mellett végzett.

Keiko Fujimori, a hosszú börtönbüntetésre ítélt korábbi elnök, Alberto Fujimori 35 éves lánya 21 százalékra, a 72 éves Pedro Pablo Kuczynski, a Világbank éves volt közgazdásza, korábbi pénzügyminiszter és kormányfő bő 19 százalékra számíthat. Az exitpoll-felmérés hibahatára 3 százalék.

Az elnökválasztáson hírek szerint magas volt a részvételi arány. A voksolás hivatalos eredménye csak napok múlva várható.

Humala riadalmat keltett a külföldi befektetők körében azzal, hogy a kampányban arról is beszélt, növelné az állam szerepet a gazdaságban, és a Peruban kitermelt földgázt a kivitel helyett a belföldi fogyasztókhoz irányítaná át.

A hadsereg volt alezredese Chávezhez és a venezuelai elnökkel szövetséges ecuadori és bolíviai elnökhöz hasonlóan javasolta az alkotmány módosítását, hangsúlyozva, hogy ezzel nem az újraválasztását akarja megkönnyíteni, csak programja megvalósítását.

A jelenleg hivatalban levő jobbos Alan García és pártja, az APRA nagyon leszerepelt, eleve nem is mert elnökjelöltet állítani, a 120 tagú kongresszusba pedig a becsült eredmények alapján csak négy képviselőt küldhet majd, tizedannyit, mint a nyertes párt.

Most sokan reménykednek abban, hogy az 1,3 millió négyzetkilométeres, 29 millió lakosú dél-amerikai országban, hogy - Brazília, Bolívia és Ecuador után - Ollanta Humala győzelmével Peru is baloldali útra lép, ami főleg államosításokat és a szegény néprétegek számára számos szociális juttatást jelenthet. Ollanta Humala is elsősorban a szegényebb, főleg vidéki szavazók között népszerű. A baloldal, amely emberemlékezet óta nem volt kormányon az andoki országban, viszont attól tart, hogy a jobboldali pártok összefogásával a második fordulóban kiütik a jelenleg legnépszerűbb pártjukat a nyeregből.

Peru a világ huszadik legnagyobb országa, népessége csaknem harmincmillió fő, amelynek 77 százaléka él városokban. A dél-amerikai ország gazdasága 2002–2006 között évi átlagban 6 százalékkal bővült, amely 2007-ben 10 százalékra ugrott föl, azonban a világgazdasági válság hatására egy százalékra csökkent, de tavaly már újra 8 százalék körüli bővülést mértek. A munkanélküliség aránya 7,9 százalék volt tavaly, amely lényegesen elmarad az uniós és az amerikai átlagtól is. Az ország gazdasági helyzetét jelentősen javítja a nyersanyagok árának drágulása.