Aki baloldaliként, marxistaként már felnőtt fejjel élte meg 1994-ben a mexikói zapatista felkelést, emlékezhet rá, hogy az 1989-1990-es kelet-európai ellenforradalmak után milyen nagyszerű hír volt, hogy kezdetét vette egy, a kapitalizmussal, a neoliberalizmussal szembenálló mozgalom. Mi, akik akkor itt éltünk Magyarországon, nehezen hittük, hogy lehetséges egy antikapitalista mozgalom fellendülése.

1993. szilveszter éjszakáján egy máig is tartó fegyveres felkelés robbant ki Mexikó egyik legszegényebb tartományában, Chiapasban a kisemmizett indián őslakosok jogaiért. A "földet és szabadságot" követelő zapatista gerillavezér, subcomandante Marcos (Marcos alparancsnok) az internet nyilvánosságát használta pajzsul és fegyverül a mexikói hadsereg és a kormányhű félkatonai egységek a tartomány civil lakosságát sem kímélő rémtetteivel szemben.

Január 1-én a zapatista autókaraván San Cristóbal-ba érkezésével elindult az Otra Campana (A Másik Kampány). Ennek a chiapasi városnak az elfoglalásával kezdődött a zapatista felkelés, amit rövid időn belül tűzszünet követett, mert bár a kormány túlereje elsöprő volt, a lakosság jelentős része oly mértékben támogatta a lázadókat, hogy a további harc Mexikó destabilizálódásához vezetett volna.

Ezután eredménytelen tárgyalások és egy hivatalosan nem létező, felmorzsoló háború következett, aminek végül a hetven éve hatalmon lévő PRI (Intézményes Forradalmi Párt) 2000-es választási veresége vetett véget. Az új elnök, Vicente Fox kivonta a hadsereget Chiapasból, de a zapatisták semmilyen követelését nem teljesítette érdemben.

Azóta a helyzet meglehetősen ambivalens: Chiapas állam jelentős része zapatista kézen van, autonóm zapatista önkormányzatok gyakorolják a hatalmat, az erőszakszervezet pedig nem a mexikói hadsereg vagy a rendőrség, hanem az EZLN (Zapatista Nemzeti Felszabadítási Hadsereg).

Mivel a zapatisták a kisemberek gondjait fogalmazzák meg politikai sallangoktól mentesen, Mexikó élő lelkiismeretévé váltak, szóvivőjük, subcomandante Marcos pedig az első számú nemzeti hősök egyike. Emiatt bárki, aki választásokat akar nyerni, nem mehet velük szembe nyíltan, ugyanakkor a politikai elit minden lehetséges módon akadályozza őket. Fox hatalomra kerülése óta szabadon mozoghatnak az országban, de érdemleges változást nem tudnak elérni.

"Zapata addig él, amíg az emberek hisznek a földhöz, a kultúrájukhoz és az önkormányzathoz való jogukban." - írta 1994-ben az alparancsnok számtalan esszéje egyikében, amelyeket a guatemalai határvidéken fekvő lacandói dzsungelből műholdas internet-kapcsolaton keresztül juttat el a zapatista mozgalommal szimpatizáló weboldalakat üzemeltető polgárjogi aktivisták egyre szélesebb körén át a világ közvéleményéhez.

"Semmit sem veszthetünk, nincs tető a fejünk felett, nincs földünk, munkánk, élelmünk, orvosi ellátásunk és oktatási rendszerünk. Nincs jogunk a demokratikus önrendelkezéshez, az idegen érdekektől való függetlenséghez és a jogaink védelméhez. De ami elég, az elég: a nemzet valódi alapítóinak leszármazottai vagyunk, és keresztes hadjáratot hirdetünk, mert ez az egyetlen lehetőségünk az éhhalál elkerülésére." - áll a Zapatista Népi Felszabadítási Hadsereg (EZLN) 1993-as hadüzenetében. Az EZLN elsősorban az 500 éve leigázott és azóta is másodrangú állampolgárként kezelt maja népcsoportok között népszerű, akiket lakóhelyük elhagyására, folyamatos bujdosásra kényszerítette az akkor már hat éve tartó állóháború
A hatalmon lévők elképedése a lázadók elszántságával vetekedett. A felkelés híre bejárta a világot, s a "mexikói csoda" elfeledettjeinek szokatlan rebelliója egy csapásra élénk nemzetközi visszhangot váltott ki.

Végül a zapatisták a Lacadonai Őserdő Hatodik Kiáltványában jelentették be a Másik Kampány kezdetét: egy alulról szerveződő, össznemzeti baloldali mozgalom elindítását, aminek célja egy olyan új alkotmány életbe léptetése, ami alapjaiban zárja ki a neoliberalizmust az ország berendezkedéséből. Ezt tükrözi az új jelszavuk: "Le, aztán balra!"

Néhány évvel később, a tudatosan a parlamenti választások évére időzített hathónapos alternatív országjáró kampánya keretében Marcos Mexikó valamennyi államát bejárta, és egy olyan antikapitalista, a választási rendszeren kívül működő szövetséget akart létrehozni, ami elég erős lesz ahhoz, hogy kikényszerítse az új alkotmányt.

Subcommandante Marcos a kampány idejére átnevezte magát Delegado Zerora (Nulladik Jelölt), de a köznyelvbe ez Sub Zeroként (Alnullaként) ment át. Sub Zero motoron kísérte a karavánt, szimbolikus utalásként Che Guevara dél-amerikai motoros túrájára.

2001-ben egy hathetes megbeszélés készítette elő a Másik Kampányt, amit a zapatista területen, mélyen benn a Lacadona Őserdőben tartottak. Az első nyilvános ülést San Cristóbal indián egyetemén tartották, ahol a háromszáz résztvevő nyolc órán át vitatta meg a különböző javaslatokat. A kampány innen Palenque-be, majd Tuxtlába, Chiapas fővárosába ment tovább.
Tuxtla főterén Sub Zero a többezres tömegnek elmondta, hogy a Másik Kampány nem az EZLN-hez való csatlakozásról szól, hanem az ország összes olyan baloldali, rendszerkritikus csoportjainak összefogásáról, akik elégedetlenek a választási rendszerrel, és megpróbálnak megteremteni egy olyan új valóságot, ahol mindenkinek van hangja. "A Másik Kampány nem fog nektek alsóneműt és üdítőt osztogatni, ahogyan a politikusok teszik. Arról szól, hogy együtt dolgozunk egy jobb valóság eléréséért. Elfogadhatod azokat az ajándékokat, amiket a politikusok hatévente adnak neked (Mexikóban hatévente vannak a választások) az üres ígéreteikkel együtt, de tudod, hogy soha többé nem fogod látni őket. Az alsóneműt és az üdítőt legalább tudod valamire használni, de politikusok nem jók semmire. Nincs szükségünk rájuk..." Marcos biztosította a tömeget, hogy ha a gazdagok elhagynák az országot, nem történne semmi. Az ország nem állna meg, mivel azt a szegény és elnyomott emberek működtetik.

A zapatisták minden, az infoháborús teóriában említésre kerülő internetes szereplése az egyik legsikeresebb példája annak, milyen hatékony fegyver az új média az alulról szerveződő mozgalmak kezében: az amúgy városi, bölcsész végzettségű Marcos tényekkel és statisztikákkal bőven alátámasztott neoliberalizmuskritikája világszerte vitát provokált, és jelentős ütőkártya a globalizáció kockázatai és mellékhatásai miatt aggódók kezében. Az antikapitalista szervezetek még 1996. július végén konferenciát is tartottak Chiapasban: 5 kontinens 42 országából több mint 3000 polgárjogi aktivista érkezett, hogy kinyilvánítsák szolidaritásukat, és a szegény latin-amerikai országokat kizsákmányoló észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezményt (NAFTA) bírálják. Közülük sokan ott voltak a WTO-konferencia elleni tüntetésből a rendőrterror következtében utcai harccá fajult Seattle-i csatában is.

17 évvel, az igazságtalanság és a szegénység ellen meghirdetett felkelés után, mindenki láthatja, hogy a zapatisták eredményei, Chiapas tartománybeli sikereik, világméretű elismertségük, a konkrét célok és eszközök ismeretéből eredezik, amelyből maguk is léteznek.