A kubai Belső Kereskedelmi Minisztérium (Mincin) múlt hét pénteken különféle élelmiszerekhez, tisztálkodási szerekhez és más termékekhez kapcsolódó korlátozó intézkedést jelentett be. A lépések célja a szóban forgó termékek tisztességes és észszerű elosztásának biztosítása, és felhalmozásuk elkerülése, mondta Betsy Díaz Velázquez, a Mincin vezetője.

Minderre amiatt a nehéz pénzügyi helyzet miatt van szükség, ami azután állt elő, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya szigorította a szigetország elleni blokádot. Emiatt Kuba új, távoli piacokat kénytelen keresni, amelyek azonban drágábbak, így ez befolyásolja a lakosság ellátottságának szintjét.

A blokád szigorítása máris érezteti hatását - Fotó: Reuters

Korlátozni fogják a csirke, a tojás, a kolbász és a tisztálkodási szerek eladását is.

Az importterméknek számító csirkéből fejenként maximum öt kilót vagy két csomagot lehet majd venni valutáért.

A miniszter elmondta, hogy az első negyedévben az főzőolaj-, a tojás- és a rizsellátás továbbra is stabil volt, annak ellenére, hogy a lakosság étrendjéhez korábban hozzátartozó más élelmiszerek hiánya miatt megduplázódott irántuk a kereslet.

A tisztító- és tisztálkodószerek, például a mosó- és a tisztálkodáshoz használatos szappan szintén a korlátozott termékek körébe fog tartozni.

Kuba évente több mint kétmilliárd dollár értékben importál élelmiszereket távoli országokból, ami mindent még jobban megdrágít. Erre az amerikai blokád pénzügyi és kereskedelmi korlátozásai miatt kényszerül, amiket a Trump-kormány más intézkedések mellett az elmúlt hónapokban tovább fokozott.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság