A forradalmi kormány nyilatkozata

Ma április 17-én emlékezünk meg az 1961-es disznó-öbölbeli katonai agresszió kezdetéről.

A kubai nép, a forradalom és a szocializmus védelmében, mindössze 72 órán belül, első alkalommal volt képes katonai vereséget sújtani az amerikai imperializmusra.

Érdekes módon az Egyesült Államok jelenlegi kormánya ezt a dátumot választotta, hogy bejelentse a Kubával szembeni új agressziós intézkedéseit és megerősítse a Monroe-doktrína alkalmazását.

A forradalmi kormány a legerőteljesebben elutasítja azt a döntést, amely lehetőséget ad arra, hogy a jövőben engedélyezzék, hogy az Egyesült Államok bíróságai előtt az Egyesült Államok joghatóságán kívül eső kubai és külföldi szervezetek ellen indított keresetekre kerüljön sor, továbbá azt a döntést is elutasítja, hogy szigorítsák a Kubába jogszerűen, államosított ingatlanokba befektető vállalatok vezetőinek és hozzátartozóinak az Egyesült Államokba való belépését.

Ezek a Helms-Burton-törvény által tervezett cselekedetek, amelyeket a nemzetközi közösség hosszú ideje elutasít, és amelyet a kubai nemzet már az 1996-os kihirdetésekor és alkalmazásakor is visszautasított, és amelynek alapvető célja, hogy gyarmati fennhatóság alá vesse országunkat.

Ugyancsak elutasítja azt a döntést, hogy korlátozzák az USA területén élő kubai állampolgárok családtagjainak és rokonaiknak való hazautalásaikat, továbbá hogy korlátozza az amerikai állampolgárok Kubába való utazását, és további pénzügyi szankciókat alkalmazzon.

Nyomatékosan elutasítja az arra való utalásokat, hogy Kubában amerikai diplomaták ellen hajtottak volna végre támadásokat.

Cselekedeteiket a szokásos módon próbálják indokolni, hazugsággal és zsarolással. Raúl Castro tábornok április 10-én azt mondta: „Minden gonoszságért Kubát hibáztatják, a hitleri propaganda legrosszabb formájában.”

Az Egyesült Államok kormánya a rágalmazást alkalmazza inkább, hogy ezáltal álcázza nyilvánvaló sikertelenséggel záruló puccs-manőverét, hogy Washingtonból nevezzen ki egy bitorlót Venezuela elnökének.

Azzal vádolja Kubát, hogy felelős a bolivári-chavezi-kormány, a nemzet szuverenitását védő venezuelai nép és a venezuelai polgári-katonai unió kitartásáért és elszántságáért.

Arcátlanul hazugságokat állít, amikor azt mondja, hogy Kuba több ezer katonai és biztonsági személyzetet tart fenn Venezuelában, hogy ezáltal befolyásolja és meghatározza, hogy mi történik a testvér- országban.

Cinikusan Kubát hibáztatja a Venezuelában fennálló gazdasági és társadalmi helyzet miatt, azokon az éveken át tartó brutális gazdasági szankciók után, amelyeket az Egyesült Államok és több szövetségese is alkalmaz Venezuela ellen csak azért, hogy megfojtsa az ország gazdaságát és szenvedést okozzon a lakosságának.

Washington jelentős nyomást gyakorol harmadik országok kormányaira, hogy azok próbálják meg Kubát meggyőzni arról, hogy vonja vissza ezen feltételezett és valószínűtlen katonai és biztonsági támogatását, és hogy hagyjon fel Venezuela szolidaritási támogatásával.

Az Egyesült Államok jelenlegi kormányáról ismeretes saját országában és nemzetközileg is, hogy gátlástalanul használja fel a hazugságot, mint bel- és külpolitikai erőforrás. Ez egy olyan szokás, amely összhangban van az imperializmus régi gyakorlataival.

Még mindig frissek George W. Bush elnök emlékei, aki a jelenlegi nemzetbiztonsági tanácsadó, John Bolton támogatásával szégyenletes hazugságokat állított iraki tömegpusztító fegyverek létezéséről, amely ürügyként szolgálhatott a közel-keleti ország lerohanására.

A történelem őrzi még a Maine csatahajó havannai robbanásának történetet, a Tonkini-öbölben történt incidens részleteit, amelyek mind olyan epizódok voltak, amelyek ürügyként szolgáltak arra, hogy háborút idézzenek elő Kubában és Vietnamban.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Egyesült Államok hamis kubai felségjelvényeket festett repülőgépekre a Disznó-öbölben végrehajtott támadásokban, hogy így rejtsék el, hogy valójában amerikaiak voltak az elkövetők.

Egyértelműnek kell lennie, hogy az Egyesült Államok rágalmazása teljes körű és szándékos hazugságon nyugszik. Hírszerző szolgálatai több mint elegendő bizonyítékkal rendelkeznek, - legalábbis biztosan több, mint bármely más állam - hogy tudják, hogy Kuba nem rendelkezik csapatokkal Venezuelában, és hogy nem vesz részt katonai vagy biztonsági műveletekben. Ugyanakkor két független ország szuverén joga meghatározni, hogyan működnek együtt a védelmi szektorban, amelynek megkérdőjelezése nem az Egyesült Államok feladata.

Az, aki ezt a vádat hozta fel, több mint 250 ezer katonát tart fenn, 800 külföldi katonai bázisban, közülük egy része a mi földrészünkön. Kormánya azt is tudja, - miután Kuba nyilvánosan és többször ismertette - hogy közel húszezer kubai munkatárs, akiknek több mint 60%-uk nő, látják el ugyanazokat a feladatokat Venezuelában, mint amit további tizenegyezer kubai munkatárs lát el a világ 83 különböző országában: hozzájárulnak a nemzetközi közösség által elismert alapvető szociális szolgáltatásokhoz, elsősorban az egészségügyhöz.

Teljesen világosnak kell lennie, hogy a testvéri Bolivári Venezuelai Köztársasággal való szilárd szolidaritás Kuba szuverén államként való teljes joga és egyben a kubai forradalom külpolitikájának hagyományához és elidegeníthetetlen elveihez tartozik.

A jelenlegi amerikai kormány semmilyen Kubával szembeni fenyegetése, semmilyen ultimátuma vagy zsarolása nem fogja eltéríteni a kubai nemzet internacionalista jellegét, még az embargó által okozott pusztító emberi és gazdasági károk ellenére sem.

Érdemes megjegyezni, hogy maffia-típusú fenyegetéseket és ultimátumokat már korábban is alkalmaztak Kubával szemben, amikor Kuba internacionalista erőfeszítéseket tett az afrikai felszabadulási mozgalmak segítésére, míg az Egyesült Államok a szörnyű apartheid rendszert támogatta.

Szándékukban állt elérni, hogy megbocsátásért cserébe, Kuba lemondjon az afrikai népekkel való szolidaritási kötelezettségvállalásairól. Mintha a forradalmat az imperializmusnak meg kellene bocsátania.

Akkoriban Kuba elutasította a zsarolást, amint ahogy teszi azt ma is, a legnagyobb megvetéssel. Raúl Castro tábornok mondta április 10-én: „60 év alatt a kubaiak bizonyosságot tettünk az agressziókkal és fenyegetésekkel szembeni a vasakaratunkról, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a legnehezebb körülmények ellenére is ellenálljunk és le tudjuk küzdeni azokat. Az óriási hatalmának ellenére, az imperializmus nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy megtörje annak a népnek a méltóságát, amely egységes, büszke a történelmére és az oly’ sok áldozat ellenére elnyert szabadságára.”

A kubai kormány felszólítja a nemzetközi közösség és az amerikai állampolgárok valamennyi tagját, hogy állítsa le Donald Trump kormányának ellenséges és agresszív politikájának irracionális eszkalációját. Az Egyesült Nemzetek tagállamai évről évre joggal szinte egyhangúan követelik e gazdasági háború végét.

Régiónk népeinek és kormányainak mindenki érdekében érvényesíteniük kell azokat az elveket, amelyek a Latin-Amerika és a Karib-térség, mint a Béke területének kiáltványában szerepelnek.

Az állam- és miniszterek tanácsának elnöke, Miguel Díaz-Canel Bermúdez kijelentette április 13-án: „Kuba továbbra is bízik az erejében, méltóságában és más szuverén és független nemzetek erejében és méltóságában. De továbbra is hisz az amerikai népben és Lincoln hazájában is és abban, hogy szégyenkezik azok miatt, akik az egész amerikai nemzet nevében cselekszenek az egyetemes törvényen kívül. "

Kuba ismételten elutasítja a hazugságokat és fenyegetéseket, és megismétli, hogy szuverenitása, függetlensége és elkötelezettsége Latin-Amerika és a Karib-térség népei számára nem tárgyalás kérdése.

Két nappal történelmünk egyik fénypontja előtt, amikor az imperializmus által ösztönzött zsoldos erők vereséget szenvedtek a kubai csapatoktól, két nappal a disznó-öbölbeli győzelem 58-dik évfordulója előtt, a kubai forradalom ismételten kijelenti határozott szándékát, hogy szembenézzen és diadalmaskodjon az Egyesült Államok agresszív eszkalációjával szemben.

Havanna, 2019. április 17.