A dél-amerikai mapucse őslakos nép képviselői beadvánnyal fordultak a Nemzetközi Bírósághoz (ICC), hogy tegyen lépéseket Chile és Argentína kormányaival szemben népirtás és emberiség elleni bűncselekmények miatt.

A Hágába utazó küldöttség vezetője, Lonko Juana Calfunao csütörtökön azt mondta, hogy megalakulása óta mindkét ország követett el bűncselekményeket, köztük népirtást és kínzást őslakos lakosságuk ellen.

Chilében körülbelül másfél millió, Argentínában kétszázezer mapucse él - Fotó: Rodrigo Abd/AP

„Araucanía úgynevezett pacifikálása során a chilei hadsereg, a katolikus egyház bűnrészességével, megszállta a területünket, felégette az otthonainkat, legyilkolta az embereket és a folyókba fojtotta a gyermekeket” – mondta Calfunao a Guardiannek. „Még ma is (…) az államok túszai vagyunk, amelyek nem ismerik el mapucse nemzetiségünket.”

A jogi csatának érdekes eredete és támogatója van: Araucanía és Patagónia Királysága, egy 19. századi rövid életű állam fennmaradt emigráns kormánya.

Februárban az ICC kapott egy a királyság címerével ellátott levelet, amely Chilét és Argentínát történelmi és jelenkori bűncselekményekkel vádolta.

A szerzője egy ötvenöt éves francia férfi Frédéric Luz volt, aki tavaly március óta viseli az Araucanía és Patagónia hercege címet – a sorban a hetediket azóta, hogy egy francia ügyvédet, Orllie de Tounens-t mapucse törzsfőnökök 1860-ban felruházták vele.

Calfunao elmondta, hogy mapucse ősei azért fogadták el De Tounens-t, mert így akarták megvédeni magukat a chilei megszállástól. Akkoriban chilei haderők gyülekeztek a déli őslakos területek határát jelentő Biobío-folyótól északra. A „felfedezés doktrínája” szerint a gyarmati hatalmaknak tilos volt leigázniuk olyan őslakos népeket, amelyek egy katolikus királyság uralma alatt álltak.

De Tounenst azonban 1862-ben elfogták, és az argentin és chilei seregek ezt követő inváziója a mapucse területek ellen pusztító volt. Az elmúlt évtizedben pedig egymást erősítve fokozódtak elnyomó állami intézkedések és az alulról szerveződő mapucse ellenállás.

Sebastián Piñera elnök alatt a chilei kormány növelte katonai jelenlétét az ország déli részén, és 2018 novemberében a hadsereg egy autótolvajokat üldöző felkelésellenes egysége megölt egy fegyvertelen mapucsét, Camilo Catrillancát, ami miatt utcai tüntetések robbantak ki.

A mapucsékkal való konfliktus fokozódása az elmúlt években új értelmet adott Aracuanía és Patagónia Királyságának, amit a francia társadalom régóta abszurd dolognak tartott. Luz spanyolul tanul, és reméli, hogy hamarosan Chilébe látogathat, hogy őslakosok csoportokkal találkozzon.

„Ez egy komoly szervezet, nem fantaszták törpeállama” – mondja. „Az egyetlen célom, hogy harcoljak a mapucse kultúra, nyelv és vallás elismeréséért, és egy napon, ki tudja, egy önálló mapucse államért.”

Körülbelül másfél millió mapucse él Chilében, és kétszázezer Argentínában.

Írta: Mat Youkee

Forrás: The Guardian

Fordította: Latin-Amerika Társaság