Lemondott posztjáról a Vale brazil bányaipari óriás vezérigazgatója, miután átszakadt a vállalat által üzemeltetett egyik gát Brumadinhóban, és a katasztrófában 186 ember meghalt. Fabio Schvartsman és három másik igazgató azt követően távozott a cég éléről, hogy az ügyészség pénteken a menesztésükre tett javaslatot.

Egy hónappal a baleset után még mindig legkevesebb 122 embert keresnek. Az átszakadt gát egy Minas Gerais állambeli vasércbánya melléktermékét tartotta vissza. A Vale a világ legnagyobb vasérckitermelője.

Az ügyészségnek kellett kérnie a vezérigazgató menesztését - Fotó: EPA

Ez már a második bányaipari katasztrófa volt a térségben 2015 óta, amikor is egy szintén részben a Vale tulajdonában álló másik gát is átszakadt a közelben. A brazil hatóságok akkor bírálatok kereszttüzébe kerültek, amiért túl lassan és könnyelműen kezelték a balesetet. Eddig még senkinek nem kellett börtönbe vonulnia miatta.

A Vale tájékoztatása szerint Eduardo Bartolomeót, a közönséges fémekért felelős igazgatót nevezték ki a vállalat új vezérigazgatójának. A posztjukról távozó többi cégvezető között ott van a Vale színesfémekért és szénért felelős vezetője, Peter Poppinga, Lúcio Flávio Cavalli tervezési igazgató és Silmar Magalhães Silva, a vállalat földtani részlegének igazgatója. Lemondásukat szombat este, a brazíliai karneválhétvégén jelentették be. A São Pauló-i vezető értéktőzsde hétfőn és kedden zárva lesz.

A Tüv Süd német tanácsadó cég tavaly szeptemberben megvizsgálta a Feijão gátat, és azt állapította meg, hogy az megfelel a jogi előírásoknak. Azonban egy a Reuters hírügynökség birtokába jutott belső jelentés szerint a brazil bányaipari vállalat tudott a gáttal kapcsolatos kockázatokról, mivel tájékoztatták, hogy a létesítmény megszegte az irányelveket hónapokkal a január 25-i összeomlása előtt. A Vale ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a jelentés félrevezető volt, mivel nem volt bizonyíték a közvetlen veszélyre.

A vállalat vezetőjének azonban nem nagyon maradt más választása, mint hogy lemondjon, miután szövetségi ügyészek azt javasolták, hogy őt és három másik igazgatót ideiglenesen távolítsanak el a posztjukról. Schvartsman azzal védekezett, hogy „teljes mértékben megfelelően” kezelte a balesetet, de elismerte, hogy jelenléte „kényelmetlenné” vált a vállalat számára.

Azt még mindig nem tudni, hogy mi okozta a brumadinhói gátszakadást, de szakértők úgy vélik, hogy cseppfolyósodás lehetett a kiváltó ok. A cseppfolyósodás egy olyan folyamat, amely során egy szilárd anyag elveszíti kötőerejét és folyadékként kezd viselkedni.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság