A Human Rights Watch azzal vádolja Iván Duque kolumbiai elnököt, hogy kilenc feltételezett háborús bűnöst léptetett elő, akik „hitelt érdemlően érintettek törvénytelen kivégzésekben és más visszaélésekben”.

A háborús bűncselekményekkel gyanúsított katonák között van az emberi jogi szervezet szerint a dél-amerikai ország hadseregének parancsnoka, Nicasio de Jesús Martínez tábornok is.

Iván Duque elnök (középen) és Nicasio de Jesús Martínez tábornok (jobboldalt) - Fotó: Kolumbiai Elnöki Hivatal

A hadsereg jelenlegi parancsnoka korábban annak a 10. dandárnak volt a második embere, ami után az ügyészek nyomozást folytatnak, mert a gyanú szerint tagjai 2005-ben huszonhárom polgári személyt végeztek ki, és harc közben megölt gerilláknak állították be őket.

A HRW azt állítja, hogy bizonyítékuk van arra, hogy a kolumbiai hadsereg jelenlegi parancsnoka négyszáz dollárt (egymillió kolumbiai pesót) fizetett olyan információkért, amelyek a „kiváló eredményekhez” vezettek két katonai hadműveletben.

Az egyik esetben egy tizenhárom éves gyereket és egy felnőttet gyilkoltak meg. A bíróság szerint az áldozatok egyike sem volt gerilla, ahogyan ezt Martínez egysége állította.

„A kolumbiai kormánynak vizsgálatot kellene indítania azok ellen a katonatisztek ellen, akik hitelt érdemlően köthetők törvénytelen kivégzésekhez, nem pedig a hadsereg vezető pozícióiba tenni őket” – írta egy sajtóközleményben a HRW az amerikai kontinensért felelős igazgatója, José Miguel Vivanco.

Kolumbia háborús bűncselekményeket vizsgáló törvényszéke jelenleg nyomozást folytat polgári személyek tömeges kivégzésének ügyében, ami 2002 után vált általános gyakorlattá, amikor Duque politikai pártfogója, Álvaro Uribe lett Kolumbia elnöke, és a mostani alelnököt, Marta Lucía Ramirezt nevezte ki védelmi miniszterré.

A vádhatóság dokumentumai szerint a kolumbiai hadsereg több mint négyezerötszáz polgári személyt végzett ki, hogy harc közben megölt gerilláknak állítsa be őket. Egy tanulmány szerint az Uribe elnöksége alatt állítólag csatában megölt személyek több mint fele valójában ártatlan civil volt.

A Nemzetközi Bíróság büntetőeljárás indítását kérte huszonkilenc tábornok és ezredes ellen, és arra figyelmeztette Duquét, hogy ő fog ellenük eljárást indítani, ha az ország háborús bűncselekményeket vizsgáló törvényszéke ezt elmulasztja megtenni.

Duque vitatott előléptetései:

  • Jorge Enrique de Jesús Martínez tábornok (a hadsereg parancsnoka)
  • Jorge Enrique Navarrete tábornok (az emberi erőforrásokért és logisztikáért felelős vezérkar vezetője)
  • Raúl Antonio Rodríguez (a tervezési és az irányelvek kidolgozásáért felelős vezérkar vezetője)
  • Adolfo León Hernández tábornok (a hadsereg átalakítási parancsnokságának vezetője)
  • Diego Luis Villegas tábornok (a Vulcano Alakulat vezetője)
  • Edgar Alberto Rodríguez tábornok (az Aquiles Alakulat parancsnoka)
  • Raúl Hernando Florez tábornok (az országos kiképzőközpont parancsnoka)
  • Miguel Eduardo David tábornok (a 10. dandár parancsnoka)
  • Marcos Evangelista Pinto tábornok (a 13. dandár parancsoka)

Írta: Adriaan Alsema

Forrás: Colombia Reports

Fordította: Latin-Amerika Társaság