Ellenzéki tüntetők újra az utcákra vonultak Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben, a kormány pedig azt ígéri, hogy fokozza a nyomozást a korrupciógyanús ügyekben, és bizonyos gazdasági intézkedéseket vezet be.

A tüntetők vasárnap autógumikat égettek és barikádokat állítottak fel egyes utcákban. Legkevesebb hét ember halt meg a tüntetések február eleji kezdete óta.

Újabb humanitárius válság fenyeget Haitin - Fotó: Reuters

A tiltakozók az elszabaduló infláció miatt dühösek, és független nyomozást követelnek abban az ügyben, amelyben a gyanú szerint köztisztviselők és korábbi miniszterek hűtlenül kezeltek olyan fejlesztési forrásokat, amelyek a karibi országok és Venezuela között kötött olajmegállapodásból, a PetroCaribéből származtak.

Egy ügyészségi jelentés szerint akár kétmilliárd dollárt is ellophattak.

A tüntetők a 2017 óta hatalmon lévő Jovenel Moïse elnök lemondását is követelik, akit azzal vádolnak, hogy érintett lehet a törvénytelenségekben. Ő azonban a múlt héten kijelentette, hogy nem hajlandó távozni a posztról, mondván, hogy nem fogja „fegyveres bandák és kábítószer-kereskedők kezébe adni az országot”.

Haiti az amerikai kontinens legszegényebb országa, amelyben a Világbank adatai szerint a lakosság hatvan százaléka napi két dollárnál kevesebből él.

A karibi országot 2010-ben pusztító földrengés rázta meg, amelynek következtében több mint kétszázezren haltak meg. Aztán 2016-ban a Michael hurrikán is végigsöpört rajta. Ennek háromezer halálos áldozata volt, és nagy károkat okozott az ország infrastruktúrájában. Több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát.

Szombati beszédében Jean-Henry Céant miniszterelnök különféle intézkedéseket jelentett be, melyek értelmében harminc százalékkal csökkentik a kormányzati kiadásokat, és megvonnak bizonyos juttatásokat – például az üzemanyag- és telefonhozzájárulást, valamint a külföldi utakat – a kormányzati tisztviselőktől.

A miniszterelnök arra is ígéretet tett, hogy folytatja a nyomozást a PetroCaribe-pénzek körüli feltételezett törvénytelenségek ügyében.

Ezrek csatlakoztak a Haitit politikai válságba taszító és a nagyobb városok mindennapi életét megbénító tüntetésekhez. Várhatóan ezen a héten is lesznek demonstrációk, és Céant humanitárius válság veszélyére hívta fel a figyelmet.

„A lakosság nagyon szenved, mert a lezárt utakon nem jut el hozzájuk az ivóvíz, az élelmiszer és az üzemanyag. Szinte lehetetlen elektromos áramhoz jutni.”

A tüntetések február 7-i kezdete óta több külföldi kormány, köztük az Egyesült Államoké és Kanadáé, arra szólította fel állampolgárait, hogy ne utazzanak Haitire, és hazarendelték diplomáciai képviseleteik nem létfontosságú tagjait.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság