Negyvenhárom mexikói munkást, főleg férfiakat, szabadított ki a kanadai rendőrség „modernkori rabszolgaságból”. A húsz és negyvenhat év közötti mexikóiakat azzal csalták Kanadába, hogy ott oktatást vagy munkavállalói vízumot, végső soron pedig letelepedési engedélyt fognak kapni. Ehelyett szállodák takarítására kényszerítették őket Ontario tartomány középső és keleti részén.

Az Ontariói Tartományi Rendőrség szerint a munkásokat „nyomorúságos” körülmények között tartották Barriéban és Wasaga Beachen, és fogva tartóik hozták-vitték őket a szállodákba és a nyaralóingatlanokba.

Szállodák takarítására kényszerítették a Kanadába csalt mexikóiakat - Fotó: Archív

A rendőrség gyanúja szerint visszatartották mexikóiak munkabérét, akik már korábban is nagy összegeket fizettek, hogy eljöhessenek Mexikóból, utána pedig a szállításért és a szállásért követeltek tőlük pénzt. Egyes esetekben a munkások kevesebb mint ötven kanadai dollárt kaptak kézhez.

A múlt hét keddi kiszabadításukra azután került sor, hogy a rendőrség több bejelentés után tavaly vizsgálni kezdte egy két személy által vezetett barrie-i takarítócég működését.

A beszámolók szerint a céget emberkereskedelemmel és dolgozói becsapásával gyanúsíthatják meg.

Szabadulása után az egyik áldozat ezt mondta a nyomozóknak: „Tegnap este rabszolgaként feküdtem le. Ma reggel azonban szabad emberként ébredtem.”

A kiszabadító akció után az összes munkás törvényes bevándorlói státuszt kapott, és mindannyiuknak munkát és szállást ajánlottak Barriéban.

„Legyen az kényszermunka vagy szexkereskedelem, az emberekkel való kereskedés elfogadhatatlan. Nincs és nem is lesz helye a közösségeinkben” – jelentette ki Kimberley Greenwood barrie-i rendőrkapitány.

Az emberkereskedelem és a kizsákmányolás ügyében való nyomozás a két letartóztatott személy hátterének feltárásával folytatódik. A hivatalos vádemelésről később döntenek, és a rendőrség további gyanúsítottakat keres.

Forrás: Mexico News Daily

Fordította: Latin-Amerika Társaság