Enrique Peña Nieto korábbi mexikói elnök százmillió dollárnyi kenőpénzt fogadott el Joaquín „El Chapo” Guzmán drogbárótól, vallotta egy tanú. Alex Cifuentes, aki azt állítja, hogy évekig Guzmán szoros szövetségese volt, a New York-i bíróságon azt mondta, hogy ő már 2016-ban szólt a hatóságoknak a vesztegetésről.

Guzmánt azzal vádolják, hogy ő állt a Sinaloa kábítószer-kartell mögött, ami az ügyészek szerint az Egyesült Államok legnagyobb drogbeszállítója volt. Peña Nieto 2012 és 2018 között volt Mexikó elnöke.

El Chapo (j) állítólag még Peña Nietót (b) is megvesztegette - Fotó: Getty/EPA

A 61 éves Guzmán pere novemberben kezdődött Brooklynban, miután Mexikó az ellene felhozott kokain-, heroin- és más drogok csempészésének vádjai miatt kiadta az Egyesült Államoknak, amely szerint Guzmán „a világ legnagyobb drogkartelljét” vezette.

A brooklyni tárgyalóteremből tudósító újságírók szerint Peña Nieto először kétszázötven millió dollárt kért, mielőtt százmilliót kapott volna. Cifuentes azt állította, hogy a pénzt 2012 októberében kapta meg Mexikóvárosban El Chapo egyik barátjától.

A kolumbiai drogbáró Cifuentes, aki magát El Chapo „jobbkezének” nevezte, a titkáraként dolgozott, és két évig bujkált a hatóságok elől vele a mexikói hegyekben, mondják az ügyészek.

2013-ban Mexikóban tartóztatták le, és később kiadták az Egyesült Államoknak, ahol vádalku keretében bűnösnek vallotta magát kábítószer-kereskedelemben.

Peña Nieto még nem reagált a legújabb állításokra, de korábban elutasította a korrupciós vádakat, amelyek a tárgyalás novemberi kezdete óta felmerültek.

Guzmán ügyvédje, Jeffrey Lichtman azt állítja, hogy a Sinaloa kartell valódi vezetője Ismael „El Mayo” Zambada. Azt mondja, hogy Zambada úgy úszta meg a vádemelést, hogy megvesztegette az „egész” mexikói kormányt, beleértve Peña Nietót és a szintén korábbi elnök Felipe Calderónt is.

Peña Nieto és Calderón azonnal visszautasították a vádakat, és az utóbbi „teljesen hamisnak és meggondolatlannak” nevezte azokat.

Novemberben egy másik kartelltag azt vallotta, hogy állítólag a jelenlegi mexikói elnök, Andrés Manuel López Obrador egyik szövetségesének is fizettek kenőpénzt 2005-ben.

Cifuentes pénteken arról is beszélt, hogy El Chapo elrendelte, hogy fizessenek tízmillió dollár kenőpénzt egy tábornoknak, de később inkább úgy döntött, hogy megöleti. Az akciót végül nem hajtották végre.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság