Az ENSZ szerint 85 egykori FARC-lázadót öltek meg Kolumbiában azóta, hogy a szervezet két évvel ezelőtt békemegállapodást írt alá a kormánnyal. A gyilkosságokat főleg a FARC által egykoron ellenőrzött területekért harcoló illegális fegyveres csoportok és drogbandák követték el, írta Antonio Guterres ENSZ-főtitkár egy jelentésben.

Guterres arra sürgette a békemegállapodás hangos bírálójának számító Iván Duque kolumbiai elnököt, hogy tegyen többet az egykori lázadók védelméért.

Antonio Guterres (baloldalt) aggodalmát fejezte ki az ENSZ jelentésében a kolumbiai helyzettel kapcsolatban - Fotó: Raúl Arboleda/AFP

Kolumbiában ötvenkét évig volt polgárháború, amíg 2016-ban békemegállapodást született. A FARC, vagyis a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők ma már Forradalmi Alternatív Közösségi Erő néven politikai pártként működik, és öt helye van a szenátusban, illetve öt a képviselőházban.

Mit mond az ENSZ?

Csak az elmúlt három hónapban „a FARC tizennégy egykori tagját gyilkolták meg”, írta Guterres főtitkár az ENSZ kolumbiai missziójának negyedéves jelentésében. Azt is írta, hogy „rendkívüli módon” aggódik amiatt, hogy több mint négyszáz civil vezetőt és emberi jogi aktivistát öltek meg Kolumbiában 2016 óta.

„A gyilkosságok többsége az egykori FARC-harcosok által elhagyott területeken történt, illetve olyan helyeken, ahol korlátozott mértékben van jelen az állam” – áll az ENSZ jelentésében.

A békemegállapodás óta a gyenge kolumbiai államapparátus nem tudja átvenni ezeknek az elszigetelt területeknek az ellenőrzését. Helyette illegális fegyveres csoportok nyomulnak be, és a biztonsági erőkön és az elnökön egyre nagyobb a nyomás, amiért nem képesek megfékezni az erőszakot.

Mi volt a FARC?

A FARC-ot 1964-ben alapították azzal a kimondott céllal, hogy megdöntse a kormányt, és marxista rendszert vezessen be. Alapítói elsősorban kisparasztok és földművesek voltak, akik azért fogtak össze, hogy felvegyék a harcot a Kolumbiában akkoriban megugró egyenlőtlenség ellen.

A mérsékelt kezdetek után a baloldali szervezet az 1980-as és 1990-es években vált jelentős erővé, amikor pénzügyi hátterének megerősítéséhez bekapcsolódott a kábítószer-kereskedelembe. Csúcspontján ez volt Latin-Amerika legnagyobb és legjobban felszerelt gerillahadserege.

Az állami hatóságok és a FARC közötti fél évszázados konfliktus során nyolcmillió ember halt meg, tűnt el vagy kényszerült elhagyni az otthonát. A több évnyi tárgyalások után aláírt békemegállapodás eredményeképpen hétezer egykori harcos tette le a fegyvert.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság