Az argentin Patagóniában élő őslakos népek nagy csoportja bíróság elé viszi a világ legnagyobb olaj- és gázipari multinacionális vállalatait a „környezet szennyezése” miatt, számolt be róla a héten a Greenpeace. A mapucsék az amerikai Exxont, a francia Totalt és a részben BP tulajdonában álló argentin Pan-American Energy-t perelik be.

Két másik argentin olaj- és gázipari vállalatot – a YPF SA és a Pampa Energia – is megneveznek a keresetben, ahogyan Neuquén tartományi hatóságait és a kitermelés során keletkezett hulladékot kezelő Treater céget is.

A patagóniai olajkitermelés nagy környezeti károkkal jár - Fotó: Archív

A Neuquéni Mapucse Konföderáció azzal vádolja az olaj- és gázipari vállalatokat, hogy az ország fővárosától, Buenos Aires-től ezerkétszáz kilométerre délre fekvő Anelo városa mellett szennyezik a környezetet azzal, hogy nem megfelelően kezelik a veszélyes hulladékot.

„Ez egy rendkívül kényes helyzet” – fogalmazott Martin Álvarez, az energiahasználatot ellenőrző Observatorio Petrolero Sur alapítvány szakértője. „Mivel a hulladékkezelő létesítmények közel vannak a lakott területekhez ez hatással van a környező települések lakosságára”.

Vizsgálatai alapján kiadott jelentésében a Greenpeace azzal vádolta meg a Totalt és – az egyébként a mapucsék keresetében nem szereplő – brit-holland tulajdonú Shellt, hogy „rendkívüli veszélyes olajüledéket” raknak le.

Állításuk szerint a rétegrepesztésből származó maradékot „illegális hulladéklerakókba helyezik el, ami hatalmas szennyezést okoz, és veszélyezteti a vadvilágot és az emberek egészségét” Patagóniában. A hulladék a világ egyik legnagyobb olaj- és palagáz lelőhelyének számító nuequéni Vaca Muerta olajmezőn folyó kitermelésből származik.

Patagónia gyéren lakott, de ökológiailag gazdag terület, amely mintegy egymillió négyzetkilométeren terül el, és főként Argentínához, kisebb részben Chiléhez tartozik. A terület nagy részét védett nemzeti parkok teszik ki.

A Greenpeace állítása szerint tavaly novemberben bukkantak a lerakóhelyekre, amelyekből májusban kezdtek mintákat venni. Állításuk szerint a két helyre lerakott hulladékot a Shell és a Total kamionjaihoz tudták visszavezetni.

A Greenpeace azt mondja, hogy az egyik lerakó, amelynek a területe „majdnem tizenöt futballpályát tesz ki” mindössze három kilométerre található Anelo településtől. Bár a Shellt nem említették meg a keresetben, a vállalat 2017-ben megállapodást kötött az argentin YPF-fel az olaj és a gáz kitermeléséről a Vaca Muerta-i mezőn.

Forrás: MercoPress

Fordította: Latin-Amerika Társaság