Egy egykori guatemalai katonát több mint ötezer év börtönre ítéltek az ország polgárháborúja idején elkövetett egyik mészárlásban való részvételéért. 1982-ben Dos Erres faluban több mint kétszáz embert öltek meg. Ez volt a harminchat évig tartó kegyetlen guatemalai polgárháború egyik legerőszakosabb incidense.

Santos Lópezt 171 ember halálában találták bűnösnek. Az egykori katona az Egyesült Államok által a baloldali gerillák ellen kiképzett felkelés-ellenes egység, a Kaibiles tagja volt.

Még mindig tart a guatemalai polgárháború idején bűncselekményeket elkövetők elszámoltatása - Fotó: Johan Ordonez/AFP

López a 171 gyilkosság mindegyikéért harminc év börtönbüntetést kapott, illetve még harminc évet egy lány meggyilkolásáért, aki eredetileg túlélte a mészárlást.

A guatemalai törvények szerint azonban a közép-amerikai országban egy embert legfeljebb ötven évet tölthet börtönben.

A guatemalai hadsereg különleges egysége 1982. december 6-án támadta meg az ország északi részén lévő falut.

A Kaibiles azzal gyanúsította a faluban lakó embereket, hogy szimpatizálnak a baloldali gerillákkal, akik két hónappal korábban a közelben tőrbe csaltak egy járőröző katonai egységet, amelynek során huszonegy katona meghalt.  

Bár a falu átkutatása során a katonák nem találták meg a fegyvereket, amiket a gerillák zsákmányoltak a rajtaütés során, a Kaibiles mégis legyilkolta a falu lakóit.

A katonák több napon keresztül szisztematikusan lőttek agyon vagy vertek halálra férfiakat, nőket és gyerekeket. A holttestek többségét egy kútba dobták.

A kevés túlélő egyike között volt egy hároméves kisfiú, Óscar, akit elhurcoltak, és az egyik katona szülei nevelték fel. A mészárlás ügyében nyomozó ügyész a fiú utáni kutatásáról 2017-ben dokumentumfilm is készült Finding Oscar címmel.

Santos Lópezen kívül eddig öt másik egykori katonát ítéltek még el a Dos Erresben elkövetett gyilkosságokban játszott szerepükért.

A mészárlás Efraín Ríos Montt katonai diktátor rövid uralma alatt történt. Ríos Montt-ot magát is megvádolták 1.700 maja meggyilkolásának elrendelésével. Kilencvenegy éves korában áprilisban halt meg, miközben népirtás vádjával a tárgyalására várt.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság