Gyerekeiket kereső mexikói anyák egy csoportja kezdett felásni egy területet a keleti Veracruz államban, tömegsírok után kutatva. A Solecitónak nevezett csoport egyik szóvivője elmondta, hogy az anyák névtelen tippet kaptak.

Attól tartanak, hogy több mint négyszáz ember lehet eltemetve tömegsírokban a területen. Több száz holttestet már találtak a közelben lévő rejtett sírokban az elmúlt két évben.

Az anyák azt mondják, hogy addig nem nyugszanak, amíg ki nem derítik, hogy mi történt a gyerekeikkel - Fotó: Reuters

A Solecitót két évvel ezelőtt alapították Veracruzban eltűnt emberek hozzátartozói, akiket frusztrált a hatóságok tétlensége. Tagjainak többsége anya, akik azt mondják, hogy nem nyugszanak, amíg ki nem derítik, hogy mi történt a gyermekeikkel.

A hivatalos adatok szerint 3.600 nyitott eltűnéses eset van jelenleg Veracruzban, de az állam főügyésze, Jorge Winckler azt mondja, hogy ezek csak azok az esetek, amelyekben a hozzátartozók hivatalos bejelentést tettek az eltűnésről a rendőrségnek. A valós szám sokkal magasabb lehet, mondta Winckler.

A főügyész korábban Veracruzt „egy hatalmas tömegsírnak” nevezte, mert a kábítószer-kereskedők így szabadulnak meg a holttestektől.

A Solecito szóvivője, Rosalia Castro Toss elmondta, hogy a csoport olyan információkat kapott, melyek alapján úgy vélik, hogy 400-500 ember lehet eltemetve egy a Colimas de Santa Féként ismert térségtől öt kilométerre északra lévő területen.

Colimas de Santa Fében a csoport az elmúlt két év során több mint százötven tömegsírt talált, amelyekben közel háromszáz ember maradványai voltak.

Újabb 166 koponyát találtak szeptemberben egy tömegsírban a kikötővárosban, Veracruzban.

Castro, aki immáron hét éve Roberto fia után kutat, elmondta, hogy a helyi hatóságok és szövetségi ügynökök is részt fognak venni az új helyszínen folyó kutatásba.

„Ez egy gyilkos mező volt, vagy még rosszabb” – fogalmazott Castro a halottak számára utalva, akikről úgy vélik, hogy ott vannak eltemetve.

A legtöbb Colinas de Santa Fében megtalált holttest vélhetően erőszakos bűnözés és bűnszervezetek áldozataihoz tartozik. Veracruzért ádáz harc folyt két befolyásos kartell, a Jalisco Új Generáció és a Los Zetas között.

Több mint huszonötezer embert öltek meg Mexikóban 2017-ben, ami évtizedek óta a legerőszakosabb év volt az ország történetében.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság