Egy perui bíró elrendelte Keiko Fujimori előzetes letartóztatását, ami akár három év is lehet, amíg korrupciós ügye bíróság elé nem kerül. Richard Concepción bíró szerint nagy a kockázata annak, hogy Fujimori elmenekülne Peruból.

A politikust azzal vádolják, hogy 1,2 millió dollár kenőpénzt fogadott el az Odebrecht brazil építőipari cégtől. Fujimori tagadja, hogy törvénysértést követett volna el, és azt állítja, hogy politikai indíték áll a vádemelés mögött.

Fujimori a döntés kihirdetése után őrizetbe is vették - Fotó: AFP

Concepción bíró szerint „komoly a gyanúja”, hogy Fujimori a Népi Erő párton belül egy „de facto bűnszervezetet” irányított. Idén már Pedro Pablo Kuczynski elnök is lemondott az Odebrecht-üggyel kapcsolatos botrány miatt.

Fujimorit, aki jelen volt a tárgyalóteremben, a bíró döntése után a rendőrség őrizetbe vette. Ügyvédje valószínűleg fellebbezni fog az ítélet ellen, számolt be róla az AFP.

A 43 éves politikus egy hetet már őrizetben töltött a múlt hónapban, de akkor a fellebbezés után szabadon engedték.

Keiko Fujimori 2016-ban és 2011-ben is annak ellenére alul maradt a választások második fordulójában, hogy pártja szerezte a legtöbb szavazatot. A Nép Erő jelenleg is többségben van a perui kongresszusban.

Tavaly azonban nagy tüntetések voltak a politikai elit ellen. Fujimori apja, a 80 éves Alberto Fujimori huszonöt éves börtönbüntetését tölti emberijog-sértések miatt.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság