A Donald Trump vezette amerikai kormány tagjai olyan venezuelai katonatisztekkel találkoztak, akik 2017 közepe óta aktívan szervezkedtek a demokratikusan megválasztott elnök, Nicolás Maduro megdöntésére.

Ernesto Londoño és Nicholas Casey, a tekintélyes New York Times újságírói szombaton egy riportot közöltek, amelyben részletesen leírják az amerikai tisztviselők és a venezuelai puccsisták találkozóját.  Elmondásuk szerint a „titkos” találkozó részleteit tizenegy nevük elhallgatását kérő „jelenlegi és korábbi” amerikai tisztviselővel és egy venezuelai parancsnokkal folytatott beszélgetések után rakták össze.

A venezuelai katonák Donald Trump 2017. augusztusi kijelentésén bátorodtak fel - Fotó: Reuters

Az újságírók számára az interjúkból kiderült, hogy a tárgyalások azután kezdődtek, hogy Trump 2017 augusztusában kijelentette, hogy az Egyesült Államok számol egy „katonai lehetőséggel” Venezuela esetében, ami „felbátorította a venezuelai katonatiszteket, hogy megkeressék Washingtont”.

Az első találkozók során az egyik résztvevő állítólag azt mondta az amerikai tisztviselőnek, hogy meg tudna győzni a venezuelai hadseregen belül egy kis csoportot, hogy fogjanak össze a Maduro-kormány ellen.

Amellett, hogy ez megerősíti azt, amire a venezuelai kormány már többször is figyelmeztetett, nevezetesen, hogy aktív szervezkedés folyik a Maduro-kormány ellen a „politikai ellenzék” és az Egyesült Államok részéről, Londoño és Casey azt is leleplezte, hogy az Egyesült Államok kijelölt egy karrierdiplomatát, hogy vegyen részt a tárgyalásokon, figyeljen, és tegyen jelentést róluk.

Egy az újságíróknak névtelenül nyilatkozó magas beosztású amerikai köztisztviselő elmondta, hogy a Trump-kormányzat azt is fontolgatta, hogy egy veterán CIA-ügynököt, Juan Cruzt vonja be az ügybe, de végül úgy döntött, hogy „bölcsebb lesz helyette egy karrierdiplomatát küldeni”.

A New York Times cikkében az áll, hogy „2017 őszén, a diplomata arról számolt be, hogy nem úgy tűnik, mintha a venezuelaiaknak részletesen kidolgozott tervük lenne, és találkozón inkább az érződött, hogy abban bíznak, hogy az amerikaiak szolgálnak nekik iránymutatással vagy ötletekkel.”

Mindazonáltal a katonatisztek nyíltan „kértek az Egyesült Államoktól titkosított rádiókat, mondván, hogy biztonságosan kell kommunikálniuk, mivel kidolgoztak egy tervet egy átmeneti kormány felállítására, ami a választásokig irányítaná az országot.” Londoño és Casey információi szerint az amerikai tisztviselők nem nyújtottak tárgyi támogatást, és „a tervek egy közelmúltbeli rajtaütés után láttak napvilágot, amelynek során több tucat összeesküvőt letartóztattak.”

Augusztus 4-én a Bolivári Nemzeti Fegyveres Erők 81. évfordulóján tartott ünnepségen két C4-es robbanószerrel megrakott drón robbant fel. A támadással Maduro elnököt akarták meggyilkolni más kormánytisztviselőkkel és vendégekkel együtt. Több mint negyven személyt, köztük Julio Borges ellenzéki képviselőt, valamint Oswaldo García nyugalmazott ezredest hozták összefüggésbe a merénylet-kísérlettel.

A Maduro megdöntésére szövetkező amerikai tisztviselők és venezuelai katonák kapcsolatának és együttműködésének jelenlegi állásáról nincsenek információk.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság