Rafael Correa korábbi ecuadori elnök azzal vádolta meg egykori szövetségese, Lenín Moreno kormányát, hogy a „[Mike] Pence [amerikai alelnök] által feladott házi feladatot csinálja”, miután Iñigo Salvador ecuadori helyettes államügyész elmondta, hogy az országnak kártérítést kell fizetnie annak a Chevron olajvállalatnak, amit egy ecuadori bíróság az általa okozott társadalmi és környezeti károk miatt korábban 9,5 milliárd dollár megfizetésére kötelezett.

„Milyen készségesen csinálják a házi feladatot, amit Pence adott fel nekik! Julian Assange, a Nemzetközi Valutaalap megszorításai, a Dél-amerikai Nemzetek Uniójának (UNASUR,) bojkottálása, az ALBA-ból (A Mi Amerikánk Népeinek Bolivári Szövetsége) való kilépés, „biztonsági” hivatal kémrepülőgépekkel és a Chevron. És mindez folytatódni fog. Éltanulók akarnak lenni” – írta Correa pénteken a Twitteren.

Elnöksége idején Rafael Correa aktívan kampányolt a Chevron felelősségre vonásáért - Fotó: EFE

Pablo Fajardo, a Chevron tevékenységének áldozatul esett közösségek ügyvédje szintén magyarázatot kért hasonló vádakra Moreno kormányától.

2006-ban a Chevron beperelte Ecuadort az Egyesült Államokkal 1997-ben aláírt kétoldalú befektetési szerződés megsértéséért, hogy ezzel elkerülje a felelősségre vonást azokért a károkért, amiket a Texaco három évtizedes működése alatt okozott a térségben. A kétoldalú befektetési szerződést azonban évekkel azután írták alá, hogy a Texaco, amit a Chevron 2001-ben felvásárolt, befejezte a kitermelő tevékenységét az országban.

Ecuador korábbi védői azzal érveltek, hogy a befektetési szerződést nem lehet visszamenőleges hatállyal alkalmazni, és éveken át támogatták a Chevron-Texaco áldozatait. A Correa-kormány is indított egy nemzetközi kampányt „A Chevron piszkos keze” néven, amellyel a fel kívánta hívni a közvélemény figyelmét arra a környezeti katasztrófára, mit a Texaco hagyott maga után, és nyomást akart gyakorolni a cégre, hogy kezdje meg a kármentesítést.

A hágai Állandó Választottbíróság ítélete, amit Salvador jelentett be, nem volt szokatlan. Ahogy Pablo Fajardo elmondta: „A nemzetközi választottbíróság intézményét azért találták ki, hogy a vállalatokat védje.”

A vitákat az ecuadori kormány a bíróság ítéletére adott reakciója váltotta ki. Salvador nemcsak azt mondta, hogy az ország fizetni fog a Chevronnak anélkül, hogy bármit tenne az ítélet ellen, de azt is bejelentette, hogy az államnak meg kell semmisítenie a Chevron ellen hozott, a károsult közösségeknek kedvező 9,5 milliárd dollár kártérítést előíró ítéletet, amit korábban Ecuador legfelsőbb bírósága, az Alkotmánybíróság ratifikált, és amit egy héttel a Chevronnak kedvező ítélet előtt felfüggesztettek.

Az ecuadori kormány pedig belement abba, hogy megsemmisít egy alkotmánybírósági döntést, miközben az Alkotmánybíróságnak nincs elszámolási kötelezettsége a végrehajtó hatalom felé.

A kormány „passzív” reakcióját nemcsak ellenzéki csoportok és Correa támogatói bírálták. Moreno kormányának több minisztere és állami intézmények is kiadtak egy közleményt, amelyben támogatásukat fejezték ki az alkotmánybírósági döntés felé, és arra sürgették az államot, hogy továbbra is védje a „nemzeti érdeket”.

Moreno oktatási minisztere, Fander Falconi a Twitteren keresztül így nyilatkozott: „A Chevron súlyos károkozása népünknek és az ökoszisztémának nyilvánvaló… El kell ítélnünk a döntést, és azokat akiket felelősek érte, annak tartalma fenyegetést jelent az Amazóniában élő emberek számára.”

Moreno korábbi környezetvédelmi minisztere, Tarsicio Granizo így nyilatkozott: „Úgy gondolom, hogy egy állami kampányt kell indítani a hágai ítélet ellen, hogy megmutassuk a világnak azokat a károkat, amiket a Chevron Amazóniának és az élő embereknek okozott.”

A Defensoría del Pueblo, vagyis az ombudsmani hivatal pedig arra sürgette „a nemzeti kormányt, hogy keressen olyan megoldást, ami előtérbe helyezi az amazóniai közösségek az integrált kártérítéshez és a természet helyreállításához való jogát.”

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság