Egy nappal a Brazíliai Nemzeti Múzeumot és a benne lévő felbecsülhetetlen értékű kiállítási tárgyait elpusztító tűz után helyi tisztviselők elmondták, hogy a múzeum legértékesebb darabjai közül néhány az intézmény dolgozói, technikai személyzete és diákok hősies erőfeszítéseinek köszönhetően megmenekült.

A mintegy negyven főből álló csoport nem sokkal azután érkezett a helyszínre, hogy vasárnap reggel fél nyolc körül felcsaptak a lángok, és bementek az épületbe, hogy az utolsó pillanatokban kihozzák a legértékesebb kiállítási darabokat.

Abban reménykednek, hogy a kiégett múzeumban még lehetnek épen maradt kiállítási darabok - Fotó: Tomaz Silva/Agência Brasil

„Válogatnunk kellett a legnagyobb tudományos jelentőségű és a pótolhatatlan értéket képviselő kiállítási tárgyak között” – magyarázta a múzeum paleontológusa, Paulo Buckup a Globónak.

Az 1996 óta dolgozott a Nemzeti Múzeumban dolgozó Buckup vezette a csoport szívszaggató behatolását az épületbe. „Minden omlott össze miközben bent voltunk. Törmelékek zuhantak le, és sűrű füst volt. Az egyik helyen rájöttünk, hogy komoly a veszélye, hogy leszakad a mennyezet, nem tudtuk felmérni, mikor szakad be a harmadik emelet.”

Hétfőn Buckup és a múzeum többi dolgozója elismerésben részesült, amiért megmentették az intézmény negyvenezer puhatestű fajból álló gyűjteményének egy részét. „Ezek egyedülálló darabok… A legtöbbjük megsemmisült, voltak köztük olyan fajok is, amiket még meg sem határoztak” – mondta Buckup.

A múzeum dolgozói még reménykednek abban, hogy egyes darabok túlélhették a tüzet, mivel olyan különleges fémszekrényekben tárolták őket, amelyek ellenállnak a magas hőmérsékletnek és az ütődésnek.

Ezek között a tárgyak között van a Luzia névre keresztelt tizenkétezer éves koponya, ami Dél-Amerika egyik legrégebbi emberi maradványa.

„Az emberek reggel Luziát mentek megkeresni, ami egy speciális tárolóban volt, de túl sok volt körülötte a törmelék” – mondta a múzeum igazgatóhelyettese, Cristiana Serejo. „Nem tudjuk, hogy épen maradhatott-e ebben a tárolóban.”

A múzeum egyik kutatója, Helder de Paula Silva azt reméli, hogy az intézmény dinoszauruszgyűjteményének egyes darabjai, amelyek között a maxakalisaurus elnevezésű hosszú nyakú dinoszaurusz csontjai is voltak, talán megmenekülhettek.

„Még mindig reménykedünk benne, hogy a [dinoszaurusz] gyűjtemény megmenekülhetett, mert a nagy részük nem a leginkább érintett részeken volt” – mondta Silva.

Azonban még ha a kiállított leletek túl is élték a tüzet, Silva szerint megsemmisülhettek a múzeum két felső szintjének leszakadásakor.

„Ezeknek a tárolóknak a többsége a földszinten volt, amelyre törmelékek zuhantak az emeletről. Ezért nem tudjuk, hogy milyen állapotban lehetnek az ott lévő tárgyak” – tette hozzá, „de reménykedünk benne, hogy valami azért megmaradt belőlük.”

Helyi beszámolók megerősítették, hogy a Bendegó meteorit, ami a legnagyobb vasmeteorit, amit brazil földön találtak, és egyben a valaha a világban talált második legnagyobb ilyen lelet, szintén túlélte a tüzet.

„A helyzet nagyon rossz, de még mindig van remény” – nyilatkozta hétfőn újságíróknak Alexander Kellner, a múzeum igazgatója. „Voltam bent, vannak olyan helyek, ahonnan meg tudunk menteni egy-két dolgot. Még mindig nem tudjuk miket, de remélem a legjobbakat.”

Írta: Nelson Belén

Forrás: Rio Times

 

Fordította: Latin-Amerika Társaság