Brazília legfelsőbb választási bírósága úgy döntött, hogy a börtönben lévő korábbi elnök, Luiz Inácio Lula da Silva a korrupciós ügyben ellene hozott elmarasztaló ítélet miatt nem indulhat jelöltként az októberi elnökválasztásokon. A hét bíróból álló testület hat-egy arányban utasította el Lula indulásának lehetőségét.

A 72 éves egykori államfő, aki tizenkét éves börtönbüntetését tölti kenőpénz elfogadásának vádja miatt, a felmérések szerint messze a legnépszerűbb elnökjelölt lenne. Jogi csapata azt mondta, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen.

A felmérések szerint a brazilok egyharmada Lulára szavazna - Fotó: Reuters

A brazil Munkáspárt (PT) később közleményben reagált a bíróság döntésére, és azt írták, hogy „minden eszközzel harcolni fognak” Lula jelöltségéért. „Minden fellebbezést be fogunk nyújtani a bírósághoz Lula a törvényekben és nemzetközi szerződésekben rögzített jogainak elismeréséért” – áll a közleményben, és hozzáteszik: „Meg fogjuk védeni Lulát az utcán, az emberekkel.”

A pénzmosás és korrupció vádjaiban Lula ellen hozott elmarasztaló ítéletet januárban helybenhagyták. Brazíliában nem indulhat olyan személy közhivatalért, akinek ítéletét egy fellebbezés során helybenhagyták. Mindazonáltal korábban történtek kivételek. Azzal kapcsolatban, hogy pénteken Lulát nem választhatónak nyilvánították, egy bíró ezt mondta: „Most minden ember a törvények és az alkotmány előtti egyenlősége a tét.”

Miért ítélték el Lulát?

Lulát azért ítélték el, mert a vád szerint az OAS építőipari cégtől kenőpénzként elfogadott egy 3,7 reált érő tengerparti lakást. Az egykori államfő tagadta, hogy törvénysértést követett volna el, és azt állította, hogy elítélésének célja, hogy megakadályozzák a hatalomba való visszatérését.

Lula a legmagasabb pozícióban lévő személy, akit az Autómosó Hadműveletnek elkeresztelt korrupcióellenes nyomozás nyomán ítéltek el. Börtönbüntetése ellenére a Munkáspárt a múlt hónapban őt választotta elnökjelöltjének.

Lula a hírek szerint Fernando Haddadot, São Paulo korábbi polgármesterét választotta ki a Munkáspárt jelöltjének, ha ő maga nem tud indulni az államfői posztért.

Kicsoda Lula?

Lula 2003 és 2011 között volt Brazília elnöke, és vezetése alatt a dél-amerikai ország komoly gazdasági növekedést ért el, és nagyarányú szociális programokat indított, amelyeknek köszönhetően 87 százalékos támogatottsággal távozott a hivatalából.

Idén áprilisban azonban a rendőrség korrupció vádjával letartóztatta. Januárban a vele szemben hozott ítélet elleni fellebbezését elutasították, és nem csupán helybenhagyták az ítéletét, de két és fél évvel meg is hosszabbították a büntetését.

A jelöltségét megtiltó pénteki bírósági döntéshez az vezetett, hogy a brazil főügyész benyújtott egy keresetet az indulásának megakadályozására, mondván, hogy az ország törvényei nem teszik lehetővé a választásokon való részvételt olyan személyek részére, akiknek elmarasztaló ítéletük elleni fellebbezését egyszer elutasították.

Mindezek ellenére a legfrissebb közvélemény-kutatások a hírek szerint azt mutatták, hogy a brazilok egyharmada Lulára szavazna, ha indulhatna a választásokon, amivel ő lenne az októberi választások legnagyobb esélyese.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság