Lemondott Mauricio Rojas chilei kulturális miniszter a bírálatok miatt, amelyek Az Emlékezés Múzeumára tett 2015-ös megjegyzéseiért érték. Rojast azután érték támadások, hogy kiderült, hogy megkérdőjelezte a múzeum hitelességét.

Azt mondta, hogy az intézmény egy célzatosan összeállított montázs, amelynek célja sokkolni a látogatókat, és manipulálni a történelmet. A múzeum Augusto Pinochet katonai kormánya idején elkövetett visszaéléseket dokumentálja.

A lemondott miniszter korábbi szavai szerint a múzeum manipulálni akarja a történelmet - Fotó: Sofía García-Huidobro

Egy 2015-ben kiadott könyvben idézték Rojas szavait, miszerint a múzeum célja megszédíteni a látogatókat, és megakadályozni, hogy gondolkodjanak.

„Szégyentelenül és hazug módon felhasznál egy olyan nemzeti tragédiát, amely sokunkat nagyon erőteljesen és közvetlenül megérintett” – fogalmazott.

Miután emiatt a hétvégén botrány tört ki, Rojas azt nyilatkozta, hogy szavai nem tükrözik jelenlegi nézeteit, és hogy „soha nem kisebbítette vagy mentegette a Chilében történt elfogadhatatlan, szisztematikus és súlyos emberijog-sértéseket.”

Emberi jogi szervezetek, illetve mind a baloldalhoz, mond pedig a jobboldalhoz tartozó politikusok nyomására végül azonban mindössze négy hivatalban töltött nap után lemondani kényszerült. Sebastián Piñera chilei elnök elmondta, hogy a kormány megfelelő működése érdekében elfogadta a lemondását.

A hivatalos nevén Történelmi és Emberi Jogi Múzeumot 2010-ben nyitotta meg Michelle Bachelet akkori elnök, hogy az 1973 és 1990 közötti katonai diktatúra idején elkövetett bűncselekményekre és visszaélésekre emlékeztessen.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság