Augusztus 4-én, a Bolivári Nemzeti Gárda megalapításának 81. évfordulója alkalmából Caracasban rendezett ünnepség alatt, miközben a Venezuelai Bolivári Köztársaság alkotmányos elnöke, Nicolás Maduro a záróbeszédét tartotta, két erős robbanás hallatszott az elnöki pódium közeléből.

Az elnök biztonságáért felelős szervek azonnal alkalmazták a szükséges protokollt; engedélyezték a hely evakuálását az elnök és családja, a magas rangú tisztviselők, köz- és katonai méltóságok, illetve az eseményen résztvevő diplomaták testi épségét védve.

Az illetékes hatóságok azonnal megkezdték a nyomozást. A főügyész bejelentette, hogy megbízott három, szervezett bűnözés és politikai összeesküvés terén nagy tapasztalattal rendelkező ügyészt, hogy derítsék fel a történteket és állítsák törvény elé a felelősöket.

A nyomozás kezdeti eredményei között a következők szerepelnek:

A robbanásokat két távolról irányított légi járműre (drónra) helyezett robbanószerkezetek okozták, amelyeket a színpadon álló elnök és magas rangú tisztviselők ellen irányítottak. Becslések szerint az egyes légi járművek 1-1 kg, C4 néven ismert robbanóanyagot tartalmaztak, amely hatósugara 50 méter is lehet. A drónok DJI-M600 típusúak voltak; ezeket általában ipari és audiovizuális célokra használják.

A tetthelyen történt nyomozás, valamint a hat – feltehetően az esettel kapcsolatban álló – letartóztatott tanúvallomása alapján kiderült, hogy a terv szerint az egyik drónt az elnöki emelvény tetejénél robbantották volna fel, a másikat pedig egyenesen annak irányították volna. Az elnöki biztonsági szolgálat intézkedései lehetővé tették, hogy az egyik járművet eltérítsék a jeladás blokkolásával, így elérték, hogy az a tervezett céltól távol robbanjon fel; a másik eszközt pedig eltérítsék és egy közeli épületnek csapódva robbanjon fel. Sajnálatos módon hét katonai tiszt megsérült, közülük három orvosi prognózisát lefoglalták.

Ez a köztársasági elnök életére törő merénylet volt, melyet törvénykezésünk terrorcselekménynek és közméltóság ellen elkövetett gyilkossági kísérletnek minősít, amely meghiúsult. Fontos megjegyezni, hogy a gyanúsítottak egyike részt vett a 2014-es politikai erőszakos cselekményekben, és később szabadon bocsátásban részesült. Egy másik letartóztatott kapcsolatban áll a Valencia városában található katonai létesítmény elleni támadással, amelyet egy paramilitáris csoport vitt véghez egy évvel ezelőtt. Ezenkívül ezt a támadást Miamiból is segítették a venezuelai szélsőjobboldal szószólói, akik szintén összeköthetők a 2002-es puccsal és a közelmúltban történt több terrorcselekménnyel is.

A folyamatban lévő nyomozás során szerzett tanúvallomások megerősítik a meggyőződést, miszerint ez a bűncselekmény kapcsolatban áll a Venezuela elleni agressziós tervvel, amelyet a leköszönő kolumbiai elnök, Juan Manuel Santos jelentett be nyilvánosan, aki az utóbbi napokban vakmerő kijelentéseket tett, mint például hogy „Maduro utolsó óráiban vagyunk.” A maga részéről Venezuela teljes mértékben meg van róla győződve, hogy e mögött a merényletkísérlet mögött a venezuelai szélsőjobboldal csoportjai állnak, akik összejátszanak Kolumbiából működő befolyásos gazdasági és politikai szereplőkkel, szerteágazó kapcsolatokkal Miamiban (Egyesült Államok.)

Az utóbbi években Kolumbia a venezuelai demokrácia, kormány és nép elleni illegális, alkotmányellenes és erőszakos tevékenységek irányító központjává vált. Kolumbiából működnek befolyásos drogkereskedő és különböző árukat – élelmiszert, üzemanyagot – csempésző maffiák, bérgyilkos bandák, valamint egy erős, pénzváltásra szakosodott bűnügyi hálózat, amely kivonja a venezuelai pénzt az ország területéről, és manipulálja az árfolyamot, ezzel nehezítve a venezuelai gazdaság működését.

Kolumbia évek óta bújtat egy, a venezuelai igazságszolgáltatás elől menekülő csoportot, akiket Santos úr kormánya véd, finanszíroz és a törvény előtt elismer, olyannyira, hogy a Kolumbiai Köztársaság Kongresszusának épületét is felajánlják egy illegitim intézmény konspiratív tevékenységéhez, melynek célja, hogy szabotálja a venezuelai igazságszolgáltatási rendszer működését.

A politikai erőszak eszközei, mint például a közméltóság ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, vagy politikai és szociális vezetők meggyilkolása, nem összeegyeztethetők a venezuelai politikai kultúrával. Ezek történelmileg Kolumbiában gyökeret vert módszerek, onnan exportálják ezeket Venezuelába, demokráciánk destabilizálása érdekében. Ezek borzalmas módszerek és bűncselekmények, mint például az emberek elégetése, a bérgyilkosság, és most a politikai gyilkosság, valamint közméltóság elleni gyilkossági kísérlet.

Ugyanígy, az előzetes nyomozás során fény derült különböző kapcsolatokra az Egyesült Államok területén, Miami városában élő ellenzéki politikai csoportokkal. Ezzel kapcsolatban Nicolás Maduro elnök követelte Donald Trump kormányának közreműködését a nyomozásban, amely az USA területén tevékenykedő politikai és pénzügyi szereplőkhöz vezet.

Venezuela minden Kolumbiából szervezett összeesküvést meghiúsított. Maduro elnök riadóztatta a Bolivári Nemzeti Fegyveres Erőket a határon fennálló helyzet miatt, hogy elkerüljék provokációk és erőszak kialakulását Kolumbiából.

A hadsereg főparancsnoksága elutasította a támadási kísérletet, és figyelmeztetett, hogy a venezuelai fegyveres erők szilárdak, védik az alkotmányt és a legitim kormányt, az elnök felügyelete alatt – aki a fegyveres erők főparancsnoka is egyben – és semmilyen körülmény között nem fogadják el az alkotmányos rend erőszakos felborítását.

A venezuelai szélsőjobboldali szereplők részvételével kapcsolatban kijelentjük, hogy ezúttal az erőszakos ellenzékiek túl messzire mentek, hiszen számos ember halálát okozhatták volna, amely súlyos következményekkel járhatott volna az ország stabilitását illetően. Venezuela kormánya mélyreható nyomozást követelt a főügyészségtől, hogy végleg kiderüljön az igazság. Venezuela alkalmazni fogja a nemzeti és nemzetközi törvényeket, hogy felkutassa és törvény elé állítsa e gátlástalan merénylet elkövetőit. A venezuelai állam széleskörű és pártatlan nyomozást visz véghez, amely biztosítja az igazságszolgáltatás alkalmazását és a felelősök legnagyobb mértékű büntetését. A közméltóság elleni gyilkossági kísérlet megbocsáthatatlan.

A Bolivári Köztársaság köszöni számos elnök, kormány- és államfő országunknak küldött megszámlálhatatlan szolidáris üzenetét és jókívánságát, valamint a merénylet elutasítását. Venezuela szintén köszöni a támogatást, melyet politikai vezetők, parlamenti pártok, illetve kulturális és szociális szervezetek tagjai küldtek világszerte, országunkat támogató és a békét sürgető üzenetben.

Ugyanakkor a venezuelai kormány arra kéri a világ országait és kormányait, hogy objektív véleményt tartsanak fenn ezekkel a súlyos történésekkel kapcsolatban, józanul értékeljék a történtek súlyát és jelentését, illetve néhány esetben, értékeljék újra politikájukat, melyben nyíltan vagy titkon támogatják a Venezuelában halált és erőszakot pártoló erőszakos szereplőket.

Venezuela kormánya meg van róla győződve, hogy e kétségbeesett merénylet célja az volt, hogy megállítsa az új, gazdasági fellendülést célzó intézkedések alkalmazását, melyeket a nemzeti kormány nem rég jelentett be, és amelyek augusztus 20-án lépnek életbe. Ezek az intézkedések hatékony választ jelentenek az ország válságára, és minden polgár számára stabilitást, nyugalmat és jólétet hoznak majd.

Az erőszakos bel- és külföldi ellenzék ismét belebukott Venezuela elleni gyűlöletkampányába. Ezek a történések még jobban megerősítik a forradalmi kormányt abban, hogy Venezuela a jó úton halad. A nép oldalán állunk, a történelem jó oldalán állunk. Venezuela népe továbbra is boldogságáért, demokráciájáért, és a békéjéért fog harcolni, melyet megérdemel, és amely az ő sorsa.

A Venezuelai Bolivári Köztársaság kormánya és elnöke határozottabbak, mint valaha, hogy tovább haladjanak a béke, a törvények és az alkotmány jelölte úton. Ezek a bolivári forradalom útjai.

Forrás: A Venezuelai Bolivári Köztársaság Nagykövetsége, 2018.08.07.