Pártja Luis Inacio Lula da Silva korábbi brazil elnököt indítja az államfői posztért az októberi választásokon, noha az exelnök jelenleg a tizenkét éves börtönbüntetését tölti korrupció miatt. A Munkáspárt mintegy kétezer tagja szombaton kézfeltartással szavazta meg Lulát elnökjelöltnek São Paulóban.

A felmérések többsége szerint Lula vezeti az elnökválasztási versenyt, de elképzelhető, hogy nem fogják engedélyezni az indulását. Az egykori elnök tagadja, hogy kenőpénzeket fogadott volna el, és azt mondja, hogy elítélésével a hatalomba való visszatérését akarják megakadályozni.

Pártja támogatja Lula indulását az elnöki posztért - Fotó: EPA

Lula üzenetét felolvasták a legnagyobb brazil városban tartott jelölőgyűlésen résztvevő párttagoknak, akik közül sokan a korábbi államfő képét tartották az arcuk elé.

„El akarják venni az emberek jogát, hogy megválasszák az elnöküket” – állt az üzenetben, amit az AFP idézett. „Emberek nélküli demokráciát akarnak kreálni. Hatalmas felelősség áll előttünk.”

A Munkáspárt várhatóan ma fogja bejelenteni, hogy ki lesz Lula alelnökjelöltje. Ennek azért van jelentősége, mert abban az esetben, ha Lula nem indulhat, akkor az alelnökjelöltjét választhatják meg.

A közvélemény-kutatások szerint Lula támogatottsága csaknem kétszerese a legközelebbi riválisáénak. Szombaton két másik jelöltet is bemutattak: a balközép Rede párt jelöltje Marina Silva, a jobbközép Szociáldemokrata Párt jelöltje pedig Geraldo Alckmin lett.

Lulát egy 3,7 millió reált (1,1 millió dollárt) érő felújított tengerre néző lakás elfogadásáért ítélték el, amivel a vád szerint az OAS építőipari cég vesztegette meg. A védelem azt mondja, hogy soha nem bizonyították, hogy Lula valaha is a lakás tulajdonosa lett volna, és hogy ítéletet jobbára az OAS, szintén korrupcióért elítélt korábbi vezérigazgatójának vallomására alapozták.

Lula első fellebbezését januárban elutasították, és a fellebbviteli bíróság nemcsak, hogy fenntartotta a vádat, de a büntetését kilenc és fél évről tizenkét évre súlyosbította. A korábbi elnök még mindig vár jogerős bírósági ítéletre arról, hogy indulhat-e a választásokon, de a jelenlegi törvények szerint ha valaki egy büntetőjogi ügyben elveszít egy fellebbezést, akkor nem jelöltetheti magát elnöknek.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság