A kolumbiai hadsereg egykori főparancsnoka és Álvaro Uribe korábbi kolumbiai elnök szoros szövetségese, Marío Montoya beleegyezett, hogy július 22-én a háborús törvényszék elé áll. Azzal vádolják, hogy kapcsolatokat tartott fent paramilitáris csoportokkal, valamint felelősség terheli civil állampolgárok tömeges kivégzésében.

A Colombia Reports szerint a hágai Nemzetközi Bíróság azt javasolta, hogy Montoya, valamint huszonhárom másik tábornok és hat tizedes ellen emeljenek vádat emberiség elleni bűncselekmények miatt.

Montoya tábornok hosszú börtönbüntetést kaphat, de akár meg is úszhatja - Fotó: Wikimedia Commons

A korábban diplomataként is szolgálatot teljesítő Montoya lesz a második nyugalmazott tábornok, aki megjelenik a Különleges Törvényszék a Békéért (JEP) előtt. A hagyományos igazságszolgáltatási rendszer is nyomoz Montoya ellen, aki, ha bűnösnek találják, évtizedekre is börtönbe kerülhet.

Amennyiben azonban a JEP elfogadja az úgynevezett „falsos positivos” botrányra vonatkozó vallomását, akár meg is úszhatja a börtönt.

A „falsos positivos” („tévesen pozitívok” – a szerk.) botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy a kolumbiai hadsereg körülbelül tízezer polgári személyt végzett ki 2002 és 2010 között, és a holttesteiket a nyilvánosság előtt hamisan, harc közben megölt gerilláknak beállítva mutatta be.

Omar Rojas Bolaños egykori rendőrtiszt és kutató mindezt aprólékosan megtervezett „hidegvérű gyilkosságnak” nevezte, amelyben szerinte a hadsereg minden rangú katonái között vannak érintettek. A Guardian beszámolója szerint az áldozatok között vannak fogyatékos fiúk, illetve olyan katonák is, akiket elhallgattattak.

A vádemelési statisztikákból az derül ki, hogy a kivégzések többsége kezdetben Antioquia megyében történt, ahol Montoya volt a 4. zászlóalj vezetője. A gyakorlat azután vált országossá, hogy Montoyát országos főparancsnokká nevezték ki.

Robinson González ezredes vallomása szerint Montoya ezt mondta: „Nem akarok elszórt vércseppeket. Vérfolyókat akarok. Eredményeket akarok.”

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság