Kuba évtizedek után először hivatalosan is el fogja ismerni a magántulajdont az új alkotmánnyal, ami nagy változásokat fog hozni, mondja az állami média. Az ingatlan adás-vételt Fidel Castro 1959-es hatalomra kerülése után megtiltották, de egy 2011-es törvénymódosítással újra engedélyezték.

A kommunista vezetésű szigetország új alkotmánya meg fogja erősíteni, hogy a központi tervezés és az állami vállatok kulcsfontosságúak a gazdaságban. Az új alaptörvény elfogadásáról várhatóan a héten szavaz a nemzetgyűlés.

A kubai nemzetgyűlés várhatóan a héten szavaz az új alkotmányról - Fotó: AFP

Az alkotmánytervezetet ezt követően végső megerősítésként még ebben az évben népszavazásra bocsájtják. Ha ott is elfogadják, akkor felváltja a Kommunista Párt által 1976-ban elfogadott, jelenleg érvényben lévő alaptörvényt.

A magántulajdon elismerése nagy eséllyel azt jelentheti, hogy több törvényi védelemben részesülnek majd a magánvállalkozók – és a külföldi befektetők. A javasolt reformok szerint ugyanakkor a párt marad Kuba uralkodó politikai ereje, számolt be róla a Granma napilap.

Az elnökök mandátumát azonban két egymást követő ötéves ciklusra fogják korlátozni, és a politikai hatalom megoszlik majd az elnök és egy miniszterelnök között. Meg fogja tiltani a nemi, etnikai vagy fogyatékossági alapon történő diszkriminációt. Az LMBT csoportok azt remélik, hogy legalizálni fogja az azonos neműek házasságát is.

2010 óta Kuba egy sor piaci reformot vezetett be, hogy ezzel lendítse fel a gazdaságát. A nemzetgyűlés az ország politikai jövőjére vonatkozó döntések közepette a múlt hónapban számos alkotmányos reformjavaslatot tett – köztük az elnöki mandátumok korlátozását és az azonos neműek házasságának legalizálását.

A 2002-es legutóbbi alkotmányreform Kuba politikai rendszerének szocialista jellegét „visszavonhatatlanná” nyilvánította. A javasolt reformok célja, hogy alkotmányosan is hivatalossá tegyék a szigetország gazdasági és társadalmi nyitását, miközben fenntartják ezt a „visszavonhatatlan” szocialista rendszert.

Miguel Díaz-Canel elnök a múlt hónapban bejelentette, hogy Raúl Castro fogja vezetni a lehetséges reformokat. Díaz-Canel áprilisban vette át Castrótól az ország vezetését. A Castro-fivérek, először Fidel, aztán Raúl kormányozták az országot 1959 és 2018 között.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság