A Nemzetközi Valutaalap (IMF) beleegyezett, hogy ötvenmilliárd dolláros kölcsönnel segítse ki a gazdasága fellendítésével küzdő Argentínát. A három évre szóló megállapodást még az IMF végrehajtó testületének is jóvá kell hagynia.

Az évek óta gazdasági problémákkal küszködő Argentína május 8-án fordult segítségért az IMF-hez, miután valutája történelmi mélypontra süllyedt.

Az IMF neve a 2000-es évek eleje óta nem cseng jól Argentínában - Fotó: Reuters

A megállapodás értelmében az országnak kezelnie kell a két számjegyű inflációját és a közkiadásait is. „Az argentin hatóságok jelezték, hogy a megállapodás első részletét le kívánják hívni, de utána körültekintően fognak bánni a kölcsönnel” – írta egy közleményben az IMF csütörtökön.

Mauricio Macri argentin elnök döntését, hogy az IMF-től kér segítséget, számos helyről kapott bírálatot a dél-amerikai országban. Sokan az IMF-et teszik ugyanis felelőssé Argentína 2001-es gazdasági összeomlásáért, ami azután következett be, hogy az kivonult az országból és megtagadta a pénzügyi segítséget.

Macri elnök azonban korábban azt mondta, hogy egy új kölcsön a Valutaalaptól lehetővé tenné a kormányának, hogy megerősítsen egy növekedési és fejlesztési programot, „azzal, hogy nagyobb segítséget nyújtana abban, hogy szembenézzünk ezzel az új világrenddel, és elkerüljük a történelmünkben korábban bekövetkezett válságok megismétlődését”.

Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde gratulált az argentin hatóságoknak a megállapodás megkötéséhez. „Ahogyan korábban hangsúlyoztuk, ez a terv az argentin kormánytól származik, ő is dolgozta ki, és a célja, hogy minden argentin javára erősítse a gazdaságot” – mondta Lagarde.

„Örülök, hogy anyagi támogatásunkkal hozzá tudunk járulni ehhez az erőfeszítéshez, ami jó hatással lesz a piaci bizalomra, ami pedig lehetővé teszi majd számos régóta fennálló probléma kezelését.”

Az IMF végrehajtó testülete várhatóan a következő napokban fog szavazni a megállapodásról Washingtonban.

Alejandro Werner, az IMF a nyugati féltekéért felelős osztályának igazgatója, és Roberto Cardarelli argentínai misszióvezető a hírek szerint ma fog sajtótájékoztatót tartani az amerikai fővárosban.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság