Várhatóan újra vádat emelnek az egykori perui elnök, Alberto Fujimori ellen, amiért öt nőt a hivatali ideje alatt akaratuk ellenére sterilizáltak. Az ország főügyészének tájékoztatása szerint Fujimori három korábbi egészségügyi minisztere is a vádlottak padjára kerülhet.

Fujimori 1990 és 2000 közötti elnöksége alatt egy kormányzati program keretében mintegy 300 ezer nőn hajtottak végre ilyen beavatkozást. Azt állították, hogy önkéntes alapon történt, de több ezren nyilatkozták később, hogy nem egyeztek bele. A nők zaklatásról, fenyegetésekről és zsarolásokról számoltak be, amikkel az eljárásban való részvételre igyekeztek rávenni őket. A legtöbben szegény, őslakos vidéki nők voltak.

Fujimori akár újra börtönbe kerülhet - Fotó: Getty Images

Több mint kétezer személy indított pert a sterilizálások ellen. A hivatalos adatok szerint tizennyolc nő halt bele a műtétekbe. Fujimorit egyszer már 2014-ben felmentették a program során elkövetett törvénysértésekkel kapcsolatos vádak alól.

A mostani újabb vádemeléseket öt olyan nő ügyében tervezik, akik súlyos sérüléseket szenvedtek a műtét során, amelyekbe később belehaltak.

A most 79 éves egykori elnököt 2009-ben huszonöt éves börtönbüntetésre ítélték a hivatali ideje alatt elkövetett emberijog-sértések miatt, 2017 végén azonban rossz egészségügyi állapotára hivatkozva kegyelmet kapott.

A mostani fejleményekkel egy időben egy másik korábbi perui elnököt, Ollanta Humalát is kiengedték a börtönből a feleségével együtt. A házaspár kilenc hónapja előzetes letartóztatásban volt a pénzmosási ügyük tárgyalásáig.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság