A brazil Szövetségi Legfelsőbb Bíróság öt nappal elhalasztotta a Luiz Inácio Lula da Silva korábbi elnök bebörtönzéséről szóló vitát.

A Nemzeti Ökológiai Párt (PEN) beadványban kérte a bíróságtól az ülés elhalasztását, mondván, hogy nemrég új ügyészek vették át az ügyet, és időre van szükségük, hogy áttanulmányozzák azt.

A bíróság helyt adott kérelemnek - Fotó: Reuters

Ezen a héten szerdán a bíróság alkotmányellenesnek nyilváníthatta volna az egykori brazil elnök fogva tartását.

Szombaton végül őrizetbe vették Lulát, miután egy bíróság elutasította a habeas corpus beadványát, amelyben azt kérte, hogy szabadlábon maradhasson addig, amíg az összes fellebbezési lehetőséget ki nem merítette. A döntés ellen tiltakoztak azok, akik szerint Brazília legnépszerűbb elnökjelöltjének bebörtönzése törvénytelen, és csapás a demokrácia számára.

A teleSUR-nak adott exkluzív interjújában Lula ügyvédje kijelentette, hogy ügyfele „politikai fogoly”, aki nem követett el bűncselekményt. „Senkit sem lehet elítélni bizonyítékok nélkül” – fogalmazott Cristiano Zannim.

„Lula soha nem volt tulajdonosa annak a lakásnak, amiért elítélték”, ahogy arra sem utal semmilyen „konkrét cselekedet vagy bizonyíték, hogy jogtalan előnyöket élvezett volna a bérlése során”.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság