Az egykori kolumbiai lázadó szervezet, a FARC bejelentette, hogy elnökjelöltje egészségügyi okok miatt kiszáll az elnökválasztási versenyből. A szervezet vezetője, Rodrigo Londoño szerdán szívműtéten esett át egy bogotái kórházban, ami után most lábadozik.

Mozgalmi nevén Timochenkóként ismert korábbi gerillát a felmérések szerint a választópolgárok mindössze egy százaléka támogatta. A szervezet azonban változatlanul részt vesz a most vasárnap esedékes parlamenti választásokon. Az elnökválasztásokat májusban tartják.

Londoño kiszáll, de pártja tovább kampányol - Fotó: Reuters

A FARC és a kormányerők közötti több mint öt évtizedig tartó fegyveres konfliktust lezáró 2016-os békemegállapodás szerint a párttá alakult egykori gerillaszervezet a tíz garantált helyet kap a törvényhozásban, amennyiben kampányt folytat értük.

A szervezet nevének rövidítése ugyanaz maradt, de a mozaikszó immáron a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők helyett az Alternatív Forradalmi Közösségi Erő nevet jelöli.

„A tegnapi szívműtét, illetve (…) a választási kampány során történt incidensek miatt úgy döntöttünk, hogy kiszállunk az elnökségért folytatott versenyből” – mondta a FARC második számú vezetője és szenátorjelöltje, Iván Márquez.

A párt kénytelen volt lemondani kampányrendezvényeket, mert szerintük szélsőjobboldali csoportok tüntettek ellenük. Februárban Timochenko autókonvoját paradicsommal és tojással dobálták meg feldühödött tüntetők.

Timochenkónak már korábban is voltak egészségügyi problémái. 2015-ben a kubai béketárgyalások idején szívrohamon esett át, 2017-ben agyvérzést kapott, majd múlt héten még egy szívrohamot, ami miatt szerdán meg kellett műteni.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság