Az argentin jobbközép kormány először beszélt arról, hogy megfontolja, hogy népszavazást írjon ki az abortusz legalizálásáról. „Napirenden van” – mondta Marcos Peña kabinetfőnök.

Közben kedden benyújtottak egy törvényjavaslatot, amely engedélyezné a nőknek, hogy a tizennegyedik hétig megszakítsák terhességüket. Mauricio Macri elnök úgy nyilatkozott, hogy ő, személy szerint ellenzi az ország abortusztörvényeinek enyhítését, de kongresszusbeli szövetségeseinek szabad döntést ad a kérdésben.

Argentínában a zöld kendő a szimbóluma az abortusz legalizálása melletti kiállásnak - Fotó: AFP

Az abortusz kényes kérdés a túlnyomó többségében katolikus országban. Jelenleg csak azokban az esetekben engedélyezett a művi terhességmegszakítás, amennyiben nemi erőszak történt, ha az anya életét veszély fenyegeti, vagy ha súlyos elváltozást észlelnek a magzaton. Egy bírónak kell engedélyezni az abortuszt, ami a bírálók szerint szükségtelenül késlelteti az eljárást.

A törvénytervezetet az argentin kongresszus több mint hetven tagja nyújtotta be ünnepélyes keretek között, ahol több tucat aktivista is jelen volt. A tervezet Buenos Aires-i bemutatásán Aracelia Ferreyra ellenzéki képviselő úgy fogalmazott, hogy az argentin abortusztörvény „egyenlőség és egyenlőtlenség kérdése”.

Több latin-amerikai ország minden körülmények között tiltja az abortuszt. 2017 augusztusában a chilei alkotmánybíróság jóváhagyott egy törvénytervezetet, amely enyhítette az országban érvényben lévő teljes abortusztilalmat.

Az abortusz törvénytelen Brazíliában is, ez alól csak egészségügyi vészhelyzetek és a nemi erőszak, illetve 2012 óta a kisfejűség (amikor a magzat agya nem fejlődik ki) jelent kivételt. Az Argentínával szomszédos Uruguayban viszont engedélyezett a művi terhességmegszakítás.

Számos római katolikus országban, így Hondurasban, El Salvadorban, Nicaraguában, Máltán, a Vatikánban és a Dominikai Köztársaságban minden esetben tiltott az abortusz. A hagyományosan római katolikus Írországban 2018 májusában népszavazást fognak tartani arról, hogy megreformálják-e az országban érvényben lévő közel teljes tilalmat.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság