Második fordulóban fogják megválasztani az új Costa Rica-i elnököt, miután az első fordulót megnyerő evangélikus lelkész Fabricio Alvaradónak nem sikerült abszolút többséget szereznie. Az április 1-i második fordulóban a balközép Állampolgári Akció Pártjának (PAC) jelöltjével, Carlos Alvaradóval fog megmérkőzni.

A választásokat az azonos neműek házasságának kérdése dominálta, miután egy bíróság annak elismerését szorgalmazta. Fabricio Alvarado azután tett szert előnyre, miután azt ígérte, hogy szembeszáll a döntéssel.

Fabricio (balra) és Carlos (jobbra) Alvarado közül kerül ki Costa Rica új elnöke - Fotó: cronicon.net

Majdnem az összes szavazat összeszámlálása után az evangélikus lelkész 24,8 százalékon áll, Carlos Alvarado pedig 21,8 százalékot szerzett. A két jelölt nem áll rokonságban egymással.

Most azokat a szavazókat kell maguk mellé állítaniuk, akik a második fordulóból kieső tizenegy másik jelölt valamelyikére szavaztak.

A harmadik helyezett Antonio Álvarez Desanti elmondta, hogy elkerülte a figyelmét Fabricio Alvarado gyors felemelkedése, aki egészen mostanáig csupán a jobboldali Nemzeti Helyreállítási Párt (PRN) egyik képviselője volt a Costa Rica-i parlamentben.

„A kezem a szívemen, őszintén és nyíltan megmondom, nem láttam előre, hogy Fabricio három százalékról 26 százalékra jön fel három hét alatt” – mondta.

Fabricio Alvarado azzal maradt versenyben, hogy szembement az Amerikaközi Emberi Jogi Bíróság határozatával, amelynek értelmében Costa Ricának és a többi tagállamnak el kellene ismernie az azonos neműek házasságát.

A döntés felháborodást váltott ki a konzervatív Costa Rica-iak körében, akik ebben a közép-amerikai állam szokásaiba és törvényeibe való beavatkozást látták.

Vasárnapi győzelmi beszédében Fabricio Alvarado úgy fogalmazott, hogy „az élet és a család védelménél nincs progresszívebb dolog”. Most a második fordulóban Carlos Alvaradóval kell megmérkőznie, aki elsősorban a fiatal szavazókat igyekszik megnyerni.

Carlos Alvaradót a szerény kormányzási tapasztalata miatt bírálják, noha a leköszönő Luis Guillermo Solís balközép kormányában miniszteri pozíciót töltött be.

Azzal hárítja el ezeket a bírálatokat, hogy az embereket a tetteik, nem pedig a koruk alapján kellene megítélni, és felidézi, hogy a szociális felzárkóztatásért felelős miniszterként ígéretet tett a mélyszegénység felszámolására.

Fabricio Alvarado

  • Jobboldali evangélikus lelkész
  • 42 éves
  • Hangos ellenzője az azonos neműek házasságának
  • Olyan evangélikus dalok szerzője, mint a Tu amor es todo (A szereteted minden)
  • Azt mondja, hogy a család „a társadalom alapvető bázisa”

Carlos Alvarado

  • Balközép író és korábbi miniszter
  • 38 éves
  • Támogatja az azonos neműek házasságát
  • Egy progresszív rockzenekarban énekelt
  • Kampányában a kormánypárt megfiatalítását ígérte

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság