Chile bejelentette, hogy fokozott erőket mozgósít a hónapban esedékes pápalátogatás miatt várhatóan megnövekedő határforgalom ellenőrzésére. A katolikus egyházfő chilei látogatása miatt sokan érkezhetnek a dél-amerikai országba a környező államokból.

Kevesebb mint három héttel a pápalátogatás előtt a chilei hatóságok elmondták, hogy a római katolikus egyházzal együttműködve készülnek a turistaáradatra, mivel a látogatás éppen a déli félteke nyári időszakának csúcspontjára esik, ami Chilében és a szomszédos országokban is szünidőnek számít.

A pápa várhatóan rengeteg embert vonz majd a dél-amerikai országba - Fotó: Archív

„Rekordszámú (külföldi) látogatóra számítunk” – mondta újságíróknak Reginaldo Flores, a belügyminisztérium határőrizeti egységének vezetője.

Január 15-én kezdődő látogatása keretében az argentin származású egyházfő felkeresi Santiago, Temuco és Iquique városokat, majd Peru felé veszi az irányt, ahol ellátogat Limába, Puerto Maldonadóba és Trujillóba.

A chilei fővárosba, Santiagóba tervezett misére több mint ötszázezer embert várnak. A több ezer rendőr fogja biztosítani a helyszínt, mondta el a tisztviselő.

Amióta 2013-ban megválasztották világ 1,2 milliárd katolikus hívő első latin-amerikai vezetőjének, Ferenc ellátogatott már Brazíliába, Bolíviába, Ecuadorba, Paraguayba, Kubába és Mexikóba, de Argentínában még nem járt.

Forrás: The Santiago Times

Fordította: Latin-Amerika Társaság