Peru egykori elnökét, Alberto Fujimorit alacsony vérnyomás és szívritmuszavar miatt a börtönből egy kórházba szállították át. Orvosa a helyi sajtónak azt nyilatkozta, hogy kardiológusok szerint a 79 éves Fujimorinak sürgős ellátásra van szüksége.

A Perut 1990 és 2000 között vezető Fujimori jelenleg huszonöt éves börtönbüntetését tölti emberijog-sértések miatt. Egyes peruiak nagyra tartják amiatt, hogy legyőzte a maoista lázadókat, bírálói szerint azonban egy korrupt diktátor.

2007-ben Fujimorit hat év börtönre ítélték korrupcióért és hatalommal való visszaélésért. 2009-ben további huszonöt évet kapott a hivatali ideje alatt elkövetett emberijog-sértésekért, így például azért, hogy gyilkosságokra adott engedélyt halálosztagoknak.

Az elmúlt években több alkalommal kellett kórházban ápolni a korábbi elnököt. A mostani egészségügyi problémái napokkal azután jelentkeztek, miután Fujimori kongresszusbeli támogatói segítettek Pedro Pablo Kuczynski elnöknek, hogy elkerülje a felelősségre vonási eljárást feltételezett korrupció miatt.

Ellenzéki politikusok szerint az elnök ígéretet tett arra, hogy a támogatásért cserébe szabadon bocsájtja Fujimorit, Kuczynski azonban tagadja ezt.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság