Belefáradva a várakozásba, hogy a mexikói kormány újjáépíti a szeptember 7-i földrengésben megrongálódott iskolát, az Oaxaca állambeli San Mateo del Marban élő szülők úgy döntöttek, hogy maguk építenek egyet.

Az Emiliano Zapata Általános Iskola mintegy négyszáz diákja a héten visszatérhetett az osztálytermekbe, miután Juan Salomón Canales igazgató megszervezte egy ideiglenes iskola megépítését szalmából, pálmalevelekből és fából, az őslakos ikojts nép tradicionális technológiájával.

A szülőknek kellett a kezükbe venniük a dolgokat, hogy a gyerekek újra iskolába járhassanak - Fotó: MND

„A kormány sok dolgot megígér, de soha nem teljesíti az ígéreteit. Azt mondták nekünk, hogy újjáépítik az osztálytermeket, de semmit sem csináltak. A gyerekek pedig nem tudtak visszatérni az iskolapadba, mert az állandó rengések tovább rongálták őket” – mondta az igazgató.

A tíz ideiglenes osztályterem mindegyikét szülőkből és rokonokból álló brigádok építették meg tizenöt nap alatt.

Most a négyszáz gyereket két csoportra osztották. Az első csoport délelőtt jár iskolába, a másik délután.

A közelmúltban a mostoha időjárás tette próbára a munkát: az erős északi széllökések a 170 kilométer per órát is elérték, ami már az osztálytermek épségét veszélyeztette.

„Ez nem éppen ideális” – mondta Salomón. „De legalább nyújt némi védelmet az erős széltől. (…) Ez csak átmeneti, mert még mindig nem adtuk fel a reményt, hogy az iskolánkat újjáépítik.”

Az Emiliano Zapata Általános Iskola volt a város harminckét iskolája közül az utolsó, amelyik újranyitott. Mindegyiket ugyanolyan módon, tradicionális építőanyagok felhasználásával tettek használhatóvá ideiglenesen, hogy a gyerekek ne maradjanak ki még többet a tanításból.

San Mateo del Mar volt az egyik utolsó terület az Oaxaca államban lévő Tehuantepeci-földszoroson, ami bármiféle humanitárius segélyt kapott a földrengés után.

A Coneval társadalomfejlesztési intézet szerint San Mateo del Mar 14 ezer lakosának 89 százaléka él szegénységben, és 40 százalékkal marad el az iskolázottság terén.

Forrás: Mexico News Daily

Fordította: Latin-Amerika Társaság