Közel hat tonna kokaint találtak banánok közé rejtve egy hajó fedélzetén a dél-spanyolországi Algecirasban. A rendőrség és a vámhatóság által lefoglalt kábítószer két évtized óta a legnagyobb kokainszállítmány, amit Európában elfogtak. Az elkobzott drog becsült értéke 249 millió dollár.

A hajó rakománya a kolumbiai Medellín városából származott, és a spanyolországi Barcelonába tartott. A rendőrség egyelőre nem közölte, hogy mi keltette fel a gyanújukat a szállítmánnyal kapcsolatban, de miután eredménytelenül átvizsgáltak két konténert, a harmadik tömve volt a kokainnal.

Hatalmas fogás volt a banánok között lefoglalt kokain - Fotó: Guardia Civil

A spanyol Guardia Civil félkatonai rendőrség elmondta, hogy három embert letartóztattak; egy spanyolt, akiről úgy vélik, hogy ő lehet a bandavezér, egy hondurasi nemzetiségű férfit és egy portugál állampolgárt. Két másik személy ellen még nyomoznak.

A szállítmány a Spanyolországban valaha lefoglalt második legnagyobb kokainfogás. 1999-ban 7,6 tonnát találtak egy oroszokból és fehéroroszokból álló személyzet által vezetett halászhajó fedélzetén.

2016-ban pedig 171 kilogramm kokaint találtak műbanánok belsejében ugyanebben a kikötőben, de ezúttal a kábítószert igazi banánok közé rejtették el.

A banánok között való kokaincsempészés már 2010-ben is rosszul sült el egy drogbanda számára, amikor egy madridi áruház egyik dolgozója gondosan becsomagolt kokaint talált a gyümölcsök között.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság