A hondurasi hadsereg és rendőrség plusz jogosultságokat kapott a múlt vasárnapi vitatott elnökválasztások után kitört erőszakos zavargások megfékezésére. Ebal Díaz kormánytisztviselő elmondta, hogy felfüggesztették az „alkotmányos garanciákat” és kijárási tilalmat rendeltek el.

Korábban késett a választási eredmények közzététele, amikor a fő ellenzéki jelölt több mint ötezer szavazóurna tartalmának újraszámlálását kérte. Salvador Nasralla azt mondja, hogy bizonyítéka van arra, hogy választási csalás történt.

A választások furcsa körülményei dühöt váltottak ki a hondurasiakból - Fotó: Reuters

A választások után kitört zavargásokban eddig egy ember halt meg, húszan pedig megsérültek. Az eredmények bejelentésének helyszínéül szolgáló központ közelében pénteken a fővárosban, Tegucigalpában, a rohamrendőrség könnygáz gránátokkal oszlatta az ellenzéki tüntetőket. Máshol a tüntetők főutakat zártak le, és járműveket gyújtottak fel.

„Az alkotmányos garanciák felfüggesztésre kerültek, így a fegyveres erők és az országos rendőrség meg tudja fékezni ezt az erőszakhullámot, ami elborította az országot” – mondta Díaz az állami televízióban. Arról is tájékoztatta az ország lakosságát, hogy a következő tíz napon este hat és reggel hat óra között kijárási tilalmat rendelnek el.

A hét elején Nasralla, akinek támogatói erősen bizalmatlanok a szavazatokat összeszámláló bírósággal szemben, még öt százalékos vezetést ünnepelt. A szavazatok állítólag több mint 90 százalékának összeszámlálása után azonban a hivatalban lévő Juan Orlando Hernández elnök megelőzte riválisát.

Nasralla azzal vádolta a hatóságokat, hogy manipulálták az eredményeket. A feszültség átmenetileg enyhült szerdán, amikor az összes elnökjelölt aláírt egy dokumentumot, amelyben megígérték, hogy tiszteletben fogják tartani a végeredményeket, miután minden vitatott szavazatot alaposan megvizsgáltak.

Azonban a szavazatszámlálás újabb leállása – amit a választási bíróság egy számítógép meghibásodásával indokolt – után Nasralla néhány órával a dokumentum aláírását követően kijelentette, hogy az „nem érvényes”.

A szavazatok összeszámlálásával kapcsolatos bizalmatlanság részben abból fakad, hogy a bíróságot az Hernández Nemzeti Pártja által dominált kongresszus nevezte ki, részben pedig abból, hogy Nasralla kezdeti vezetése hirtelen megfordult.

Bírálatok érték a szavazatszámlálása lassú ütemét is, ami az első részeredmények hétfői bejelentése után 36 órára le is állt.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság