Az Európai Unió külügyminiszterei az Európa Tanács hétfői brüsszeli ülésén leveszik a kolumbiai FARC-EP-t a terrorista szervezetek listájáról.

Ramón Jauregui európai képviselő a kolumbiai Caracol Rádiónak adott interjújában erősítette meg a készülő döntést, és elmondta, hogy az Európai Unió optimista a kolumbiai békefolyamattal kapcsolatban, és „lelkesedés mutatkozik a folyamat előrehaladásával kapcsolatban”.

A FARC elleni szankciókat is ideiglenesen felfüggeszthetik - Fotó: AFP

Kolumbia főbiztosa, Rodrigo Rivera üdvözölte a hírt, és elmondta, hogy ez azon nemzetközi szereplők terepen végzett munkájának az eredménye, akik megfigyelték a békefolyamat végrehajtását.

A döntés ideiglenesen felfüggeszti az egykori gerillaszervezet elleni szankciókat, például vagyonának befagyasztását és mindenféle finanszírozás tilalmát.

Mindazonáltal a békemegállapodás egy évvel ezelőtti aláírása óta több száz civil vezetőt, afro-őslakos aktivisták és parasztvezetőt gyilkoltak meg szélsőjobboldali paramilitárisok, amivel az egész folyamat sikere került veszélybe.

A hét elején az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Irodája (OHCHR) arra figyelmeztette a hatóságokat, hogy ha az állam nem tudja garantálni a leszerelt harcosok, az emberi jogi aktivisták és a civil vezetők biztonságát és alapvető jogait, akkor a békefolyamat alapjában kérdőjeleződhet meg.

A békemegállapodás a kormány és az ország legnagyobb lázadó hadserege, a FARC-EP közötti 52 évig tartó polgárháborút zárta le.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság