Pablo Neruda nem prosztatarákban halt meg, állítják külföldi szakértők. A Nobel-díjas chilei költő 1973-ban, nem egészen két héttel az Augusto Pinochet tábornok vezette puccs után hunyt el. Akkor azt mondták, hogy halálát a rákbetegség okozta.

Korábbi sofőrje, Manuel Araya azonban azt állítja, hogy a költőt a titkosszolgálat mérgezte meg, és ebbe halt bele. A Neruda maradványai elvégzett újabb vizsgálatok most megerősítették, hogy nem a rákba halt bele, de a halálának pontos okát még nem sikerült megállapítani.

Szakértők szerint Neruda halálában harmadik fél is szerepet játszhatott - Fotó: BBC

Dr. Aurelio Luna egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szakértők „százalékosan biztosak abban”, hogy a halotti bizonyítványban „nem a halál tényleges oka szerepel”.

A költő prosztatarákban szenvedett, de az nem volt életveszélyes. Ebből a tizenhat főből álló nemzetközi szakértőcsoport azt a következtetést vonta le, hogy egy harmadik fél is szerepet játszhatott a történtekben.

Most még további vizsgálatokat végeznek arra vonatkozóan, hogy kimutatható-e egy méreganyag a maradványokon, amelyek exhumálását egy bíró rendelte el 2013-ban.

Neruda támogatója és személyes barátja volt a megdöntött chilei szocialista elnöknek, Salvador Allendének. A költő tizenkét nappal a katonai puccsot követően 1973. szeptember 23-án halt meg, három nappal azután, hogy Mexikó politikai menedékjogot ajánlott fel neki.

Araya szerint halálának napján Neruda felhívta őt, és elmondta, hogy miközben aludt, kapott egy injekciót a gyomrába, és jöjjön gyorsan a kórházba. Estére a költő halott volt, és Araya szerint nem kétséges, hogy meggyilkolták.

„Halálom napjáig kitartok az álláspontom mellett” – nyilatkozta Araya a BBC-nek 2013-ban. „Nerudát meggyilkolták. Nem akarták, hogy elhagyja az országot, ezért megölték.”

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság